Poszt ITT
Ön szerint elfogult volt Sólyom kijelentése az előrehozott választásokról?
2009. 03. 26. 10:30
A köztársasági elnöknek a szavazófülkében kell kifejeznie pártszimpátiáit, és nem közjogi méltóságként tett nyilatkozataiban - így reagált Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője arra, hogy a köztársasági elnök az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak.
Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott szerdai interjújában kijelentette: csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel.
Véleménye szerint a konstruktív bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, mely alkotmányosan ebben a helyzetben nem kifogásolható, azonban tudni kell, hogy kizárólag egy személyi döntésről szól, egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni. Ez a jelenlegi kísérlet kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg - mondta. Hozzátette: „ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus".

Ajánlott videó
- 06:30 A Facebookon hencegett a lopott zsákmánnyal, így bukott le a bűnöző bandatag
- 06:09 Köd, pára, eső vár ránk pénteken
- 06:00 Lázár szerint „marha egyszerű, semmi titok nincsen benne”, de továbbra sem világos, hogyan veszi fel a teljes osztalékot a luxusvadászház után
- 04:40 Példátlan szívműtétet hajtottak végre egy életmentő beavatkozásra szoruló betegnél
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 22:41 Nem csak a szájuk járt, az olimpiai ezüstérmesek lenyomták az antikézilabdás osztrákokat
- 21:44 Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai
- 21:12 Svájci tűzvész: családja szerint nem is kellett volna felszolgálnia aznap éjjel a pincérnőnek, akinél a tüzet okozó csillagszórós pezsgők voltak
- 20:59 Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
- 20:45 Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
- 20:26 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 15.
- 20:23 A címvédő erődemonstrációt tartott a kézilabda-Eb nyitómeccsén
- 19:54 Az USA szankciókat vetett ki iráni tisztviselőkre, akiket a tüntetések leverésével vádolnak
- 19:48 Hókotróvá alakította autóját egy dorogi férfi: a rendőrség megbüntette, a közösség összedobta a bírságot
- 19:39 266 millió forintnyi adomány gyűlt össze a gyári munkásnak, akit felfüggesztettek a Fordnál, miután bemutatott neki Donald Trump
- 18:56 Apa nem érti, a friss anya miért kaparja véresre az ujjait a tapétán – de mi igen
- 18:54 Azt hitte az Üllői úti gázoló, hogy hóbuckának ütközött
- 16:41 Bilincsben vitték el a dorogi étterem üzletvezetőjét és üzlettársát is, mert nem csak ételt árultak
- 19:39 266 millió forintnyi adomány gyűlt össze a gyári munkásnak, akit felfüggesztettek a Fordnál, miután bemutatott neki Donald Trump
- 15:31 A klubokat meghódító Mr. Worldwide, akiért nők ezrei húznak kopasz sapkát – 45 éves lett Pitbull
- 15:00 Juhász Ferenc Lázár döntéséről: Az én miniszterelnököm szétrúgta volna a seggemet
- 15:20 Maszkban raboltak ki egy boltot Budán, ezt a férfit keresik – videó
- 21:44 Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai
- 14:19 Egy DPK-s csoportban Vályi Istvánról posztoltak, az újságíró álprofilról figyelte a kommenteket
- 19:00 Így tüntessük el a jeget az autónk szélvédőjéről a NASA korábbi mérnöke szerint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!