A Fideszen belül komolyan tartanak attól, hogy a Jobbik sikert arat az EP-választáson, és bejuttatja Morvai Krisztinát. Ebben az esetben ugyanis leomlik az „elvesztegetett szavazat” mítosza, és sok radikális szavazó a Fidesz helyett a Jobbikot választhatja a parlamenti választásokon is. Erre a szakértők szerint is minden esély megvan.
Morvai Krisztina jelölése a Jobbik EP-listájára sokakat megmosolyogtat, a legnagyobb jobboldali párton, a Fideszen belül azonban komolyan veszik az új helyzetet. Mint azt egy lapunknak nyilatkozó fideszes politikus megjegyezte, Morvai személye elfogadott a jobboldalon, sőt a 2006-os rendőri túlkapások kapcsán tanúsított kiállásával a Fidesz is azonosulni tudott.
Mint forrásunk kifejtette, a legnagyobb ellenzéki párton belül attól tartanak, hogy az eddig a Fideszre voksoló, radikálisabb szavazók a sokak szemében jelentéktelennek tűnő európai parlamenti választáson a Jobbik jelöltje mellé teszik az ikszet, bejuttatva ezzel a jogásznőt. Ezen felbuzdulva viszont a szélsőjobboldali elveket valló párt szavazóiról elképzelhető, hogy a parlamenti voksoláson is kitartanak a jelenleg egy százalék alatti pártjuk mellett. Eddig ugyanis a többség azért szavazott a Fideszre, mert úgy gondolta, egyébként elveszne a szavazata, hiszen a Jobbikot mindig esélytelennek tartották az ötszázalékos küszöb megugrására.

Ajánlott videó
- 16:10 Öten ültek a kocsiban, de egyikük sem segített a zebrán elgázolt és vérző lányon
- 16:04 „Nem hagytuk megtörni magunkat” – a szívét-lelkét kitette a negyeddöntőbe jutott női kézicsapat
- 16:03 Egy X-poszt alapján találták meg az elveszettnek hitt festményt
- 15:51 Augusztusban kiderül, magányos marad-e Emily és Szauron
- 15:46 Kaszás Géza a Receptklub egykori forgatási helyszínéről: A rossznyelvek szerint hullaház volt előtte
- 15:31 Börtönben marad Óbuda korrupcióval gyanúsított alpolgármestere
- 15:28 Az Oscar-díjas Rófusz Ferenc új filmet készít
- 15:28 Simonka György: Kubatov Gáborék azt kérték, hogy a bíróságon tartasam a szájam
- 15:26 Több mint hárommillió palackot váltunk vissza naponta, a Mohu szerint a kezdeti problémák orvosolhatók
- 15:25 „Mohu? Az a morbid humor rövidítése” – valakinek idegeskedés, másnak nyugdíjkiegészítés az üvegvisszaváltás
- 15:08 Egy férfi holttestet találtak Gyöngyösön
- 15:02 Így kerülheti el a demenciát
- 14:57 Ezekben a pillanatokban történik egy komoly fogolycsere a Nyugat és Oroszország között
- 14:56 Bóka János szerint Azahriah, Ganxsta Zolee és Majka zenéi passzolnak legjobban a magyar EU-elnökséghez
- 14:56 Olasz és lengyel klubok érdeklődnek magyar labdarúgókért
- 13:15 Váratlanul jött a brutális bejelentés, csődöt jelentett a magyar kéziseket igazoló klub
- 11:28 Selmeci Attila: Ha Kristóf elvégzi ugyanazt a felkészülést, mint Tokió előtt, akkor nem kérdéses kinek szól a Himnusz
- 13:45 Spanyolveréssel jutott negyeddöntőbe a női kéziválogatott az olimpián
- 09:57 Fejes a Szajnába, Szilágyi-öröm és LeBron-zsákolás – képgaléria
- 14:43 Öngyilkos lett K. Péter, aki 200 ezer forintért vehetett részt Till Tamás elásásában
- 06:22 Hőség: két vármegyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki
- 08:47 Meghalt egy férfi a fonyódi strandon
- 10:37 Milák Kristófnak udvarol az őt elverő Léon Marchand
- 03:28 Kós az aranyért úszik, nem hibázhatnak a női kézisek – a magyarok csütörtöki programja az olimpián
- 06:19 Tüntetők a Downing Street-en: Mentsétek meg a gyermekeinket! Vissza akarjuk kapni az országunkat!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!