Véget ért a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének első fordulója. Mind a 16 résztvevő ország bemutatkozott. Ön szerint melyik csapat nyújtotta idáig a legjobb teljesítményt?
A vébét megelőzően a németeket és a spanyolokat tartották a fogadóirodák a kontinenstorna két legnagyobb esélyesének, és a két nemzeti válogatott remek teljesítménnyel debütált. A hollandok is parádésan kezdtek, hiszen valósággal lefocizták a világbajnok olaszokat. A portugálokról sem szabad megfeledkezni, úgy tűnik a Ronaldo köré épített csapat idén sokáig menetelhet.
Csalódást okozott viszont a két évvel ez előtti világbajnoki finálé két résztvevője, az olasz és a francia válogatott. A címvédő görögök sem azt nyújtották, amit a szurkolóik vártak.
Ez persze még nem jelent semmit, hiszen az első meccseken parádézó, vagy éppen botló együttesek még két alkalommal javíthatnak, és juthatnak az egyenes kieséses szakaszba, ahol már bármi megtörténhet.

Ajánlott videó
- 11:25 Még nagyobb káoszt hozhat az amerikai beavatkozás Iránban
- 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került kórházba, fogalma sem volt arról, hogy állapotos – 45 perccel később megszületett kislánya
- 11:19 Az orosz hírszerzést teszik felelőssé egy litvániai gyújtogatási kísérletért
- 11:14 Ritka állatmúmiákra bukkantak Szaúd-Arábiában
- 11:09 Molnár Áron foglyul ejti és fura dolgokra kényszeríti Lovas Rozit ebben az új magyar thrillerben
- 11:06 Farkasmúmia gyomrában talált maradvány segített megoldani egy kihalt faj rejtélyét
- 11:05 Magyar kamionok is fekszenek a Földközi-tenger mélyén, egyikükben még az ebéd is visszavárja a sofőrt
- 10:58 Letartóztattak egy magyar férfit Torontóban, mert tízezer dollárnyi rézkábelt lopott
- 10:54 Üveg jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza
- 10:51 Influenza: 17 beteget ápolnak intenzív osztályon
- 10:49 Annyi pénzt kapott a vonatkésések miatt kompenzációként, hogy elvitte az anyját egy luxusutazásra
- 10:48 Pert nyert a Pázmány ellen az a docens, akit a melegek megítéléséről írt tanulmánya után rúgtak ki
- 10:43 Leszámol velünk egyenként az élet – Krasznahorkai László Tarr Bélára emlékezik
- 10:18 Anne Hathaway is Budapestre érkezett: az Erzsébet körúton fotózták
- 10:12 Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy házi készítésű pokolgépet fog robbantani a Parlamentnél
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 07:30 Orbán: Az amerikaiaknak több eszük van, mint nekünk
- 07:47 Junghausz Rajmund: A szakma seggfejnek tartotta a Szőlő utcai exigazgatót
- 08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben
- 07:42 Szijjártó: Kiengedtek a börtönből egy újabb magyar állampolgárt Venezuelában
- 07:49 Itt a ChatGPT fordítója, már magyarul is tud
- 07:59 Több tucat bűncselekménnyel gyanúsítják azt a két 16 éves fiút, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy Audit
- 07:00 Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
- 09:28 Magyar Péter szombaton mutatja be a Tisza gazdaságfejlesztésért felelős szakértőjét
- 08:39 Rendőrségi kisbusz szorult egy híd alá Szegeden
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!