Hashim Thaqi koszovói miniszterelnök részvételével vasárnap a pristinai parlament rendkívüli ülésén kikáltották a zömében albánok lakta szerb tartomány, Koszovó függetlenségét. Az új állam létrejötté azonban sokan aggódva figyelik, és a koszovói függetlenség által kiváltott "dominó effektus" veszélyeire figyelmeztetnek.
Attól tartanak, hogy a földrész más országaiban is követésre találhat a koszovói példa. Oroszország közleményben utasította el a tartomány függetlenné válását, Szerbia pedig kijelentette, hogy soha nem ismeri el a független Koszovót. A döntés az unión belül is feszültséget keltett. Szlovákia egyelőre nem hajlandó elismerni az új államot, csakúgy mint Románia vagy Ciprus, akinek szintén nem tetszik az albán kisebbség sikeres függetlenné válása.

Ajánlott videó
- 08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben
- 08:39 Rendőrségi kisbusz szorult egy híd alá Szegeden
- 08:27 Zebra közepén sodorta el a gyalogost, majd megállás nélkül továbbhajtott
- 08:18 Jászsági drogkereskedő: A bizonyítékok magukért beszélnek
- 08:09 Magyar dobogó 22 év után – Eb-bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros
- 07:59 Több tucat bűncselekménnyel gyanúsítják azt a két 16 éves fiút, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy Audit
- 07:49 Itt a ChatGPT fordítója, már magyarul is tud
- 07:47 Junghausz Rajmund: A szakma seggfejnek tartotta a Szőlő utcai exigazgatót
- 07:42 Szijjártó: Kiengedtek a börtönből egy újabb magyar állampolgárt Venezuelában
- 07:30 Orbán: Az amerikaiaknak több eszük van, mint nekünk
- 07:30 A nagyvállalatok helyett az OnlyFans-modelleket sújtaná kemény különadóval a floridai kormányzójelölt
- 07:29 Hátborzongató sírrablás Nógrádban, felnyitottak egy családi kriptában lévő koporsót, majd kiemelték belőle a holttestet
- 07:13 Eltűnt egy gyógyszeres kezelésre szoruló férfi Leányfaluról
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 17:39 Az utolsó pillanatban győzte meg három ország Trumpot, hogy ne támadja meg Iránt
- 18:56 Apa nem érti, a friss anya miért kaparja véresre az ujjait a tapétán – de mi igen
- 17:44 Bíróság elé áll a kétszeres olimpiai bajnok úszó, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolt egy kiskorú lányt
- 18:54 Azt hitte az Üllői úti gázoló, hogy hóbuckának ütközött
- 19:39 266 millió forintnyi adomány gyűlt össze a gyári munkásnak, akit felfüggesztettek a Fordnál, miután bemutatott neki Donald Trump
- 06:40 G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak
- 21:44 Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai
- 16:26 Telex: A középső sávban feküdt az Üllői úton halálra gázolt férfi, akit nem sokkal korábban még megmentettek
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 16:41 Bilincsben vitték el a dorogi étterem üzletvezetőjét és üzlettársát is, mert nem csak ételt árultak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!