Poszt ITT

Önnek mit jelentett Puskás Ferenc?

Hosszan tartó súlyos betegség után 79 éves korában, pénteken reggel 7 órakor elhunyt Puskás Ferenc a világ egyik legjobb labdarúgója, egy kis ország nagy hőse, egy igazi Példakép.

Az Aranycsapat legendás csapatkapitányáról világszerte megemlékeztek: politikusok, közszereplők mellet az európai (UEFA) és nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA), valamint több ismert korábbi labdarúgó is kifejezte az együttérzését a gyászolóknak, és egyben méltatta a “leghíresebb magyart”. Puskást mint labdarúgót. Puskást mint embert. Az angolok korábbi ünnepelt sztárja, az egykori ellenfél, Tom Finney találóan fogalmazott, amikor azt mondta: Puskás nem csak futballpályán, azon kívül is csodálatos volt. Akik voltak olyan szerencsések, hogy közel kerülhettek hozzá, egybehangzóan azt állítják: “Öcsinél” alig akadt kedélyesebb, kedvesebb, igazabb ember.

Önnek mit jelentett Puskás Ferenc? Mondja el!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik