Poszt ITT

Ön mit gondol arról, hogy a Fidesz nem szavaz Gyurcsányról?

A Fidesz és a KDNP frakciója nem vesz részt a pénteki parlamenti ülésen és a bizalmi szavazáson. Ugyanazon a napon viszont a Kossuth téren tart nagygyűlést a Fidesz.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem akarnak részt venni egy álságos színjátékban. A pénteki parlamenti ülésen az MDF-fel kibővített koalíciós frakcióülés lesz – tette hozzá. Miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette a pénteki bizalmi szavazást, az MSZP és az SZDSZ megerősítette, hogy kiáll mellette, tehát már nincs értelme a szavazásnak – szögezte le Navracsics. A Fidesz információi szerint az MSZP jelenleg is frakcióülést tart, amely egyben próbaszavazás, s ez a tény is alátámasztja ezt az álságos színjátékot.

Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője két indokkal magyarázta a döntésüket. Egyrészt színházszerűen fog működni a pénteki voksolás, másrészt a KDNP álláspontja szerint titkos szavazást kellene tartani. Semjén azzal indokolta a nyílt szavazás elvetését, mert az MSZP meg akarja tudni, hogy valójában kik szavaznak Gyurcsány ellen azért, hogy a későbbiekben retorziót alkalmazhassanak ellenük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik