Poszt ITT

Ön szerint Tarlós behozhatja Demszkyt?

A Fidesz főpolgármester-jelöltje hétfőn beizzította kampányát: a Köztársaság térre költözött, és napi nyolc órán át áll a szavazók rendelkezésére. Kérdés, a még mindig legesélyesebbnek számító Demszky Gábort be tudja-e hozni ezalatt a bő egy hónap alatt.

Tarlós István legalább napi nyolc órán át a választók számára nyitva álló irodájának helyszíne sem véletlenszerű: „Jelenti a praktikus együttműködési térséget” és azt, hogy – győzelme esetén – akár október 1-jének éjszakáján lehet beszélni a téren lévő szocialista párttal a baloldali főpolgármester-helyettesekről”.

Csepelen kezdődik, és szeptember 28-án Óbudán fejeződik be Tarlós István független, a Fidesz támogatásával induló főpolgármester-jelölt kampánya, amely során végigjárja a fővárost, annak legszebb és legelhanyagoltabb részeit is, beszélgetve az intézmények vezetőivel és az utca emberével. A politikus 22+1 napig tartó programja során részben gyalog, részben hajóval, a Dunán közlekedik majd. Céljai között szerepel ugyanis, hogy a folyó bekapcsolódjon Budapest közlekedésébe. Nem véletlen, hogy útját Csepelen kezdi, hiszen ő maga is lakótelepről – Csillaghegyről és Békásmegyerről – „nőtt ki”. Megjegyezte, hogy a Fidesszel kötött megállapodásában is kiemelt szerepet kap a panelprogram.

Tarlós István legfontosabb céljai között említette, hogy a valaha „Kelet Párizsaként” emlegetett Budapest lakói ismét büszkék lehessenek arra, hogy itt élnek. A koncepciók és a források „szétforgácsolódását” úgy akarja mérsékelni a főpolgármester-jelölt, hogy a főváros vezetésébe bevonja a kerületi polgármestereket, ahogy ez 1994-ig volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik