???
A rendszerváltozás történelmi szélviharában egyszerre kellett bontani és építeni. Bontani kellett négy évtized folyamatosan ácsolt, agyonbiztosított diktatórikus államapparátusát, és föl kellett építeni a demokrácia teljesen új intézményrendszerét. A nagy lendületben (és a mindenkori túlbuzgók serénykedése következtében) olykor szétverték, amit nem kellett volna (virágzó téeszek), és a szabadság jegyében hagyták felbűzleni a múlt kloákájából, amit a civilizált demokrácia nem sorol a szabadságjogok közé (antiszemitizmus). Akkoriban járta az is, hogy a kultúra állami mecenálása pártállami csökevény, és az állam kezdett kivonulni e területről, katasztrofális következményekkel. Tiltakozásunk olyan egyöntetű és erős volt, hogy a folyamat abbamaradt, és létrehoztuk a Nemzeti Kulturális Alapot. (Orbánék alatt Alapprogrammá degradálták, korlátozva szuverenitását.) De már akkor, a kilencvenes évek elején többször leírtam: ezt most megúsztuk, de maradjon mementó, hogy bármikor bekövetkezhet, tehát ideje egy másik, alternáló mecenatúrát is felépíteni. Az újkapitalizmus szereplőit kell az államnak érdekeltté tenni a kultúra mecenálásában. Adóengedményekkel, társadalmi presztízsteremtéssel. De akkor még, az eredeti tőkefelhalmozás mohó tülekedésében erre senki nem figyelt.
Mindezt azért mesélem, mert most, 15 év múltán, egyértelmű, hogy ennek a nem túl elegáns vadkeleti korszaknak vége. A tulajdon, a tőke mozog és folyamatosan átrendeződik (így egészséges), de polgáriasult, megnyugodott. Már majdnem európai és szalonképes. Ez nagy dolog. Rövidebb idő alatt vált pattanásos kamaszból komoly felnőtté, mint ahogy a jósok prognosztizálták, minimum harminc évre, a folyamatot. A háromszáz éves angol gyep még messze van. De már kevesebb a dagonya.
Ez az érzés fogott el a Figyelő és a Gundel Étterem közös (immár a hatodik) TOP 200 Gálaestjén a Szépművészeti Múzeumban. A helyszín sem mindegy: ebben a gyönyörű épületben (és páratlan kincsei társaságában) új élet kezdődött. Megnyíltak a kapuk a teljesebb élet előtt, ahogy a Nyugat múzeumai ma már nem hűvös és halk rezervátumok, hanem társadalmi színterek. Baán László az új főigazgató. (Miniszterként okos gazdasági államtitkárom volt, mi kezdeményeztük a későbbi „Monet és barátai” sikerkiállítást, és a Múzeumok Éjszakáját is. Ez volt a határkő.) Ez a helyszín a gazdasági élet legsikeresebb 200-ának ma már nem hat túlzásnak. Ez maga az antidagonya. És ha meggondoljuk, hogy a gálavacsorára hivatalos Kétszázak – ahogy Kóka János gazdasági miniszter mondta beszédében – a magyar gazdaságban megtermelt profit felét hozták létre: akkor meg is érdemlik e festői (festményi) környezetet.
A Bounce Táncegyüttes extravagáns és virtuóz műsora (élő tánc és animáció szellemes kombinációja) volt a nyitány, majd a beszédek, bemutatkozások és a díjátadások következtek. E lap hasábjain nem illik dicsérni a lapot az öt év előtti okos kezdeményezésért, ezért hát dicsérjük az öt éve partner és társrendező Gundel Éttermet. Mely egy időben kicsit hajlamos volt a legelőkelőbb éttermek világtrendje szerint többet adni az ételek dekorativitására, mint a generálszószt elutasító ízletességére. De ennek vége. Átvonultunk az impozáns központi csarnokba, ahol nagy kerek asztalok sorakoztak, és Kalla Kálmán világhírű mesterszakács bemutatta kreációival, hogy az esztétikum és a jó íz nem zárja ki egymást. Lenyűgöző volt a menü, csupa jókedv és fantázia. Csak azért nem sorolom (elég hosszú és komplikált ételsorról van szó), mert akkor nem maradna helyem, hogy a sikeres és nagyvonalú gálaest rezüméjeként elmondjam javaslatomat: jövőre „A legnagyobb árbevétel-növekményt elérő cég”, valamint „Az adózott eredményét legnagyobb mértékben növelő cég”, majd „Az előző évhez képest legnagyobb ugrást végrehajtó cég”, végül „Az év bankja” és „Az év legjobb TOP 200 vállalta” díjait egészítsék ki „Az év kiemelkedő kulturális mecénása” díjjal. Ha a cégek ezért a kitüntetésért is versengenek majd egymással – akkor végképp ott leszünk Európában.
Kiállítás
Reklámplakát-történelem
„Rohanjunk a rohanó időkkel”- A reklámplakát aranykora (1885-1920). Magyar Nemzeti Múzeum. Megtekinthető: 2006. február 16
