A gondolkodás szomorúsága

Lélegzetünket visszatarthatjuk valameddig, gondolataink mozgását addig sem – írja angolul és franciául egyszerre megjelent új esszéjében George Steiner. Ébren és álmunkban folytonos ez a mozgás. Mennyiségéhez mérten eredménye pedig oly kevés. Ez a vele járó szomorúság egyik oka. A genfi és oxfordi emeritus professzor tíz ilyen lehetséges okot számlál elő könyvében. A szerző magát közép-európainak vallja, a „hamvaiból újjáéledő régió” leszármazottjának. Szülei az antiszemitizmus elől menekültek Bécsből Párizsba. Hetvenhat éve Steiner már ott született. A New York-i francia gimnáziumban érettségizett, majd a chicagói egyetemen matematikából, fizikából és irodalomból diplomázott. Pályáját az Economist munkatársaként kezdte, az összehasonlító irodalom professzoraként folytatta. Műveit kezdettől angolul írja. A szellemi élet egyik meghatározó egyénisége, több nyelven. Alapkérdése, hogy a magaskultúra miért is nem tudta kiszorítani a barbárságot. Töprengéseit tehát ezúttal magának a töprengésnek szenteli, tíz fejezetben az említett szomorúság tíz (lehetséges) okának. Az ötödikben a gazdaságit festi le. Gondolkodásunk ugyanis merő pazarlás. Neurofiziológusok próbáltak mérni, ami belőle mérhető. Hisz’ szellemi erőfeszítések nyomán fizikai fáradtságot érezhetünk.

A mérések igazolnak csupán néhány sejtést, feltevést. Ám továbbra is sejtjük csupán, mit csinálunk, mikor gondolkodunk (ébren vagy sem, bölcsen vagy balgán…). S világos, hogy gondolataink nemcsak folytonosak, hanem ide-oda járnak. Ez maga a tömény deficit, mondja Steiner. „Nincs ennél tékozlóbb emberi tevékenység.” Viszont nem nélkülözhető, s nem hagyható abba.