Otthon

Légyinvázió ejtette csapdába egy brit falu lakóit

Getty Images
Getty Images

Pokollá teszik egy brit falu lakóinak az életét a legyek, írja a Mirror.

A beszámolók alapján annyi a rovar a településen, hogy a helyiek már félnek kinyitnia az ablakokat és az ajtókat, mert attól félnek, hogy elárasztják őket a nem kívánatos legyek, amelyek aludni sem hagyják őket.

A Travelo szemléje szerint a családok már nem is engedik a gyerekeiket a szabadban játszani, és a grillpartikat is inkább bent rendezik meg a házakban.

A probléma oka az lehet a feltételezések szerint, hogy a közelben van egy újrahasznosító központ.

Egy kétgyermekes anyuka a brit lapnak arról beszélt, folyamatosan legyeket csapkod, ételt is retteg főzni, és ablakokat sem lehet nyitva hagyni.

A gyerekek nem játszhatnak kint, nem ülhetünk ki a kertbe. Idén még nem volt gyerekmedencénk sem. Az ő nyaruk egyszerűen tönkrement. A gyerekek utálják, a végén csak sírnak. Hallottuk, hogy a Környezetvédelmi Ügynökség szúrópróbaszerűen ellenőrizte az újrahasznosító központot, de szerintük nem sértették meg a szabályokat. De a probléma még mindig fennáll

– magyarázta.

Hozzátette, a légyinvázió tönkretette a gyerekek nyári szünetét, és azt mondja, hogy már fontolgatta a költözést.

Egy másik, idősebb helyi lakos azt mondta, soha ilyen rosszat nem tapasztalt, és nem is érti, hogy várhatják el tőlük, hogy így éljenek.

Kapcsolódó
Egyre többen ültetnek ilyen fát a kertjükben
Egyre több fajtája jelenik meg a családi házaknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik