Otthon

Kiderült, hány évesen terveznek első lakást vásárolni a fiatalok

MTI Fotó: Bruzák Noémi
MTI Fotó: Bruzák Noémi
A családi fészek elhagyása komoly anyagi vonzattal jár, kezdő ingatlankeresőként megfelelő jövedelem, megtakarítás és hitelképesség nélkül távoli vágyálomnak tűnhet a jó adásvétel megkötése. Az első lakásszerzésnél döntő szempont a családalapítás időszaka mellett a fiatalok önállósodási hajlama. Életkor alapján vizsgálva vidéken 25-34 éves kor között válhatnak ingatlantulajdonossá a fiatalok, míg Budapesten ez a szám akár 10 évvel is kitolódhat – derült ki az otpotthon.hu és az anyabankja közös kutatásából.

A CSOK Plusz részleteinek kidolgozása még várat magára, de az már látszik, hogy az új családi otthonteremtési támogatás az első lakás vásárlásánál életbe lépő 10 százalékos önerő bevezetésével kibővíti a fiatalok lakáshoz jutási lehetőségeit.

Az otpotthon.hu és az OTP Bank felmérése szerint a hazai ingatlantulajdonosok többsége (52 százalék) 25-34 évesen vette meg első ingatlanát, mégis a budapestiek kevésbé derűlátók, csak 35-44 évesen korukra bíznak abban, hogy lakáshoz juthatnak. A magyarok lakásválasztási szempontjait vizsgáló felmérés ráerősít a jelenlegi keresleti-kínálati piacot befolyásoló fájdalompontra: a saját ingatlannal még nem rendelkező válaszadók közel fele nem bízik abban, hogy valaha is saját tulajdonú lakáshoz tud jutni.

Tapasztalataink alapján az elmúlt időszak lakásárnövekedése, a magas havi törlesztőrészletek és az átlagos reálbérek az ingatlankeresők lehetőségeit is átformálták, ami lelassította az adásvételeket. Azonban a most bejelentett CSOK Plusz által kínált állami kamattámogatás és hitellehetőségek elősegíthetik, hogy az ingatlanpiac a vártnál hamarabb mozduljon ki a jelenlegi gödörből

– mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője.

A reprezentatív kutatás szerint a felnőtt lakosság több mint fele vásárolt már életében lakáscélú ingatlant. A különböző korcsoportokra bontott megkérdezettek közül leginkább a most 55-69 éveseknek adatott meg, hogy 34 éves korukig megvehették az első lakásukat; az idősebbek és a fiatalabbak helyzete ellenben nehezebb volt ilyen szempontból.

Amennyiben abból indulunk ki, hogy a legalább 35 éves korosztály közül hányan tettek szert első ingatlanra 34 éves korukig, az adatok alapján megállapítható országos összehasonlításban a Budapesten élők hátránya. Az átlagos 48 százalékkal szemben a fővárosban csak 43 százalék tudott saját ingatlant vásárolni.

A régiók közötti különbségekben is hasonló a tendencia, a Közép-Magyarországon élők körében az átlagosnál alacsonyabb a családalapítás időszakában lakással rendelkezők aránya, míg a többi régió között nincs érdemi eltérés. A kiadó ingatlanban élő és/vagy saját lakással nem rendelkező 45 év feletti lakosság többsége pedig már nem számít arra, hogy ingatlanhoz juthat.

Mikor lehet időszerű a költözés a magyarok szerint?

A szülői ház elhagyásához a válaszadók 31 százaléka tartotta elengedhetetlen feltételnek az állandó munkahelyet és hozzá némi megtakarítást, 22 százalék szerint ennél korábban érdemes elköltözni otthonról, akár már 18 éves korban. Ugyanakkor a költözésnek inkább anyagi vonzata van, mint élethelyzethez kötődő, csupán 10 százalék gondolta úgy, hogy az élettárssal való összeköltözés jelöli ki a szülőktől való elköltözés időpontját, ennél csekélyebb arányban jelölték meg a házasságot és az első gyermek születését.

A 18-24 éves korcsoportban átlagon felüli (13 százalék) azok aránya, akik szerint már 18 évesen érdemes lenne elköltözni és nagyobb részük bízik abban, hogy 25-34 éves korukra lesz saját otthonuk.

Kapcsolódó
Rátett a kormány még egy lapáttal: együtt is felvehető a falusi csok és a csok plusz
Ráadásul jövőre megmarad az illetékmentesség és az adóvisszatérítés lehetősége is, ami újabb milliókat jelent az új igénylőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik