Otthon

Napelemes kivitelezést vállal az E.ON a pályázatnyerteseknek

Kiváló minőségű termékekkel, digitális megoldásokkal és stabil szakmai háttérrel vállalja az E.ON a nyertes pályázóknak a napelemes rendszerek telepítését.

A tavalyi év, de még az idei is rendkívülinek bizonyult a háztartási méretű kiserőművek telepítése szempontjából. Az igények látványos bővülése és a hirtelen megnövekedett érdeklődés miatt kihívásokkal kellett szembenézni a napelemes rendszerek piacán. Az E.ON-ra azonban partnerként támaszkodhatnak a fogyasztók a beruházás megvalósításában. A vállalat segít a pályázatnyerteseknek a projekt megvalósításában, az ügyfélnek kedvező módon előleglehívás nélkül is elkezdve a telepítést.

Az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretében finanszírozott pályázatok napelemes és energiatárolós rendszerek kiépítését szolgáló forrásai felélénkítették a hazai napenergia-szektort. A lakossági igények kielégítésébe az E.ON is sikeresen kapcsolódott be kivitelezőként: a nyertes pályázók közül több mint ezren választották a vállalatot. Aktív piaci szereplőként ugyanakkor azt is látják, hogy az időközben megváltozott körülmények országos szinten jelentősen megnehezítették a projektek eredményes végigvitelét a pályázók jelentős hányadánál. A jogszabályi változások miatt már 2022. október 31-ig be kellett adniuk az úgynevezett “hálózatra visszatápláló” jellegű háztartási méretű naperőmű telepítésére vonatkozó igényüket a pályázóknak. A jogszabályváltozás miatti szűk határidő kényszerhelyzetet teremtett: gyorsan kellett lépnie mindazoknak, akik még a régi feltételekkel szerették volna megvalósítani a naperőmű-beruházást. Sokan emiatt úgy adták be az engedélyezési dokumentációt, hogy nem volt módjuk kivitelezőt keresni, vagy a pályáztatás elhúzódása és az időközben megnövekedett árak miatt a kivitelezőjük már nem vállalta a feladatot. A probléma tömegesen jelentkezett olyanoknál is, akik 100 százalékos támogatást nyertek el, és így kedvező feltételekkel telepíthetnék napelemes rendszerüket, ha lenne kivitelező partnerük. Az E.ON számukra is elérhető, megbízható megoldást kínál: kivitelezői kapacitásaival támogatni tudja a pályázatban szereplő projekt megvalósítását a pályázatnyerteseknek.

Az E.ON jelentős piaci szereplőként naprakész szakmai partnere a pályázóknak – stabil, kiszámítható háttérrel rendelkezik, így a megváltozott feltételek között is ügyfelei rendelkezésére áll. Piacismerete révén tisztában van vele, milyen nehézségekbe ütközhet egy ilyen nagy költségű, hosszú távra szóló beruházás végigvitele egy család számára, ezért egyedi szempontokat figyelembe vevő, személyre szabott kivitelezési megoldásokkal áll partnerei rendelkezésére. A vállalat a magas műszaki elvárásoknak megfelelő háztartási méretű napelemes rendszerek telepítésében széleskörű tapasztalattal rendelkezik, szakemberei képzettek és gyakorlottak, az általa kivitelezett rendszereknél a napelemekre hosszú távú gyártói és teljesítménygaranciát is biztosít. Ennek is köszönhető, hogy az E.ON máig több mint 20 ezer magyarországi ügyfél napelem-projektjét valósította meg. Már a pályázati szakaszban is hatékonyan segítette az E.ON a kivitelezőként hozzá forduló partnereit. Az RRF pályázati folyamat a magánszemélyek számára számos kihívást rejtett magában – az akadályok leküzdése érdekében szakmai támogatással tette lehetővé a gördülékenyebb ügyintézést.

A telepített rendszerek használatát egészíti ki az E.ON Home applikáció. A mobil appal az E.ON SolarHome ügyfelei magyar nyelven tudják nyomon követni a saját villamosenergia fogyasztásukat: azt, hogy mennyit tápláltak be és smart meter esetén azt is, hogy mennyit vételeztek a villamosenergia elosztó hálózatból. A napelem kWh-ban megadott termelése mellett az applikáció mutatja a saját villamosenergia fogyasztásnak a telepített rendszer által megtermelt napenergiával kiszolgált részét, valamint akinek van már energiatárolója, akkor az láthatja az akkumulátor töltöttségét is.

Az E.ON – látva az ügyfelek által megtapasztalt nehézségeket – az akár másfél éve elvállalt kivitelezéseket is minimális önerő bevonásával veszi át. A vállalat mindemellett a kivitelezőváltásban is partner, tehát olyan projekteket is át tud venni, amelyek már rendelkeznek támogatói okirattal, de eredetileg más kivitelezővel zajlottak volna.

Egyre többen látják, hogy a klímaválság megelőzése és a fenntartható energiaellátás megteremtése napjaink egyik legnagyobb kihívása, amely elsődlegesen a megújuló energiaforrások részarányának növelése révén teljesíthető. Az E.ON mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezőként a vállalatot választó pályázatok nyerteseinél megvalósulhasson az eltervezett beruházás, ezzel is hozzájárulva a környezet védelméhez, a tudatos és fenntartható energiatermelés és -fogyasztás további térnyeréséhez.

Szeretne többet megtudni az E.ON lakossági napelemes rendszerekről? További információért kattintson ide: https://www.eon.hu/hu/lakossagi/termekek/solar.html

Ajánlott videó

Olvasói sztorik