Budapest agglomerációjának minden járásában erőteljesen nőttek a lakóingatlan-árak az első fél évben, a legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest – ismerteti az Otthon Centrum saját adatain alapuló elemzésében.
Az ingatlanközvetítő hálózat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztetett: az elmúlt években a pandémia hatására jelentősen megnőtt a családi házak iránti kereslet.
A használt házak négyzetméterára a Budakeszi járásban Budakeszin és Budaörsön volt a legmagasabb, átlagosan 662 ezer forint. Nem sokkal maradt el Szentendre és térsége 656 ezer forinttal, valamint Pilisvörösvár és Solymár 630 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagértékkel.
A használt lakások iránt mérsékeltebb kereslet mutatkozott az agglomerációban, de a lakások ára jellemzően itt is kétszámjegyű növekedést mutatott: az átlagosan 705 ezer forintos négyzetméterár 20 százalékkal magasabb a 2021. évi értéknél.
A közlemény idézi Soóki-Tóth Gábor elemzésvezetőt, aki megjegyezte, hogy általában a Budapesthez közelebbi településeken magasabbak az árak, ezen belül a főváros északi és nyugati települései számítanak a legdrágábbaknak, míg a délkeleti szektor városai a legkedvezőbb árfekvésűek.