Otthon

Kétezer dollárt fizet egy cég, ha száz csótányt telepíthet a lakásba

Getty Images
Getty Images

Egy észak-karolinai kártevőirtó cég kétezer dollárt, átszámítva közel 800 ezer forintot fizet azoknak az ingatlantulajdonosoknak, akik cserében hagyják, hogy 100 csótányt eresszenek az otthonaikba, írja a Business Insider.

A Pest Informer nevű cég azt írja honlapján, öt-hét háztartásra lenne szükségük egy tanulmány elvégzéséhez, amiben egy speciális, általuk kifejlesztett kártevőirtó technikát szeretnének kipróbálni.

A kísérlet a felhívás szerint körülbelül 30 napig tart, erre az időre pedig a cég munkatársai rendszeres vendégek lesznek majd az ingatlanoknál, ugyanis a folyamatot videóra szeretnék venni.

A jelentkezők nem lehetnek 21 évnél fiatalabbak és alá kell írniuk egy papírt, amiben vállalják, hogy 30 napig nem alkalmaznak a házban egyéb csótányirtó eszközt.

Ugyan a cég vállalja a 100 csótány kiirtását, az nem derül ki a pályázatukból, hogy ezt a 30 napos tesztidőszak végére el is végzik-e. Ennyi pénzért mindenesetre így is, úgyis találnak majd elég jelentkezőt valószínűleg.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik