Otthon

Közösséget formáló terek (x)

Csányi Vilmos etológus szerint „a közösség egy érzés, amiben feloldódhatok, és amit újra és újra átélek, ha másokkal összehangolódom.” Pont erre vágyunk, ha már megtapasztaltuk a nagyvárosi elidegenedést.

Nosztalgikus érzéssel gondolunk a kisvárosok bensőséges hangulatára. Szívesen élnénk olyan helyen, ahol a szomszéddal nem csak a lakógyűléseken lehet összefutni, ahol az emberek közelebbről ismerik egymást: közösséget alkotnak. Mindemellett persze nehezen mondunk le a pezsgő nagyváros által nyújtott szolgáltatásokról.

Ezeket az ellentmondó igényeket együtt elégíti ki egy élhető lakópark, a LAKE11 Home & Park a XI. kerületben. A holnap városnegyedét a Kánai-tó partján az ATENOR építi fel. A nemzetközi ingatlanfejlesztő már Európa-szerte számos projektjével bizonyította, hogy olyan, az eddigieknél fenntarthatóbb és befogadóbb élettereket képes megalkotni, amelyek középpontjában az ember áll a közösségi lét iránti ösztönös törekvésével.

Éppen ezért a LAKE11 Home & Park lakásainak lelkét a tágas, akár 30-40m2-es amerikai konyhás nappali alkotja. Egy olyan közösségi tér, ahol mozizhat, tanulhat és összegyűlhet a család egy ünnepi vacsorára. Ideális helyszíne a társasági összejöveteleknek is: főzés közben sem maradunk ki a jó beszélgetésekből és egy választófalak nélküli, szabad térben tudjuk szervírozni a fogásokat a vendégeinknek. Az ünnepi vacsorát jó időben a kültéren is folytathatjuk. A természet pedig akkor válik igazán főszereplővé, amikor kezünkben egy pohár finom borral kilépünk a nagyvonalú teraszra és elénk tárul a panoráma.

Odakint négy neves építész tervezőiroda eltérő – épületegyüttesben mégis összhangot alkotó – esztétikai szemlélete testesül meg változatos formákban, minőségi homlokzati anyaghasználatban és burkolatokban. A teret önálló szegmensekre tagolja, hogy az építészeti struktúra lépcsőzetesen követi le a tó felé haladó lankákat, ezzel is erősítve az egyedi látványvilágot.

Egy kisváros karakterét sugallja majd az új negyed, inspirálva a mi városunk, a mi terünk közösségformáló életérzését. Ezt a célt szolgálja a tóparti villaházak és a parkházak között futó Kánai út egy kiszélesített, csökkentett forgalmú szakaszán létesülő LAKE11 promenád, a társas korzózások színtere. Itt sétálva nagyszerű tereken át lehet majd eljutni a kávézókhoz, játszóterekhez, amelyek a kikapcsolódás és új ismeretségek megteremtésének lehetőségét kínálják. A találkozások, közös programok helyszínei a tóparti sétány mentén megépülő pihenő pontok, napozók, és olyan kültéri sportolásra alkalmas egyéb helyszínek, mint a modern játszótér és kültéri fitnesz park vagy a több mint 2 km hosszúságú futópálya. A közeli erdei kirándulóhelyek vagy lovaglás a szabadban megidézik a vidéket.

Akik ilyen elvek mentén akarják szervezni az életüket, azok hamarosan úgyis összetalálkoznak a LAKE11 Home & Park lakóiként, és együtt válhatnak egy modern, dinamikus közösséggé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik