Otthon

Az ingatlanpiacot is elérte a háború hatása

Getty Images
Getty Images

Felemásan alakult a február a lakáspiacon – áll az ingatlan.com elemzésében, amely bemutatja, hogyan alakult a kereslet és kínálat az év második hónapjában.

Februárban – januárhoz képest – 81-gyel több településen lehetett az eladó lakóingatlanok közül válogatni. Idén februárban több mint 33 ezer eladó lakás és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami 9 százalékkal több mint januárban. Ugyanakkor tavaly februárhoz képest mérséklődött a friss kínálat, mégpedig 20 százalékkal.

Február első felében még élénk volt a piac, ám a háborús események visszavetették az eladási kedvet, a konfliktus kitörése óta 27 százalékkal csökkent az egy nap alatt feladott átlagos hirdetésszám

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Felemás kép az érdeklődéseknél is

A háború a kereslet alakulását is befolyásolta. Februárban közel 400 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, de érezhető volt a visszaesés február utolsó napjaiban. A katonai konfliktus kirobbanását követően a napi érdeklődések száma 22 százalékkal csökkent.

A kereslet visszafogottsága február végén a már említett bizonytalansággal és a vevők óvatosságával magyarázható. Egy-egy nagyobb döntésnél, mint például a lakáseladás vagy hitelfelvétel, sokan kivárnak. De ez várhatóan átmeneti jelenség lesz

– tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Balogh László szerint a konfliktus rendeződését követően a döntésüket elhalasztó eladók és a vevők egyszerre jelenhetnek meg a lakáspiacon, ami érezhető élénkülést okozhat a forgalomban.

Kapcsolódó
Meghirdette a házát, mire a szomszéd szokatlan akcióba lendült
Így nem lesz egyszerű vevőt találni rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik