Otthon

Három medve fosztogat Kaliforniában

Getty Images
Getty Images

A Hank, a tank néven emlegetett, több mint 200 kilogrammos barna medve, amelyik hónapok óta kertekbe és házakba tör be Kaliforniában, DNS-e alapján valójában legalább három óriás ragadozó.

Az állatok több mint 30 ingatlanba hatoltak be az elmúlt hónapokban a Tahoe-tó környékén. A környezetvédelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy hamarosan medvecsapdákat állítanak fel, hogy megjelöljék az állatokat, és genetikai anyagot gyűjtsenek tőlük – írta a The Guardian online kiadása.

Ezután megfelelő élőhelyre viszik őket. A projekt keretében egyetlen medvét sem altatnak el.

Több mint 150 incidensről érkezett jelentés az Észak-Kaliforniából Nevadába átnyúló területről. A Tahoe Keys lakónegyedben az „egyik Hank” pénteken betört egy ablakot és átpréselte magát rajta, míg a lakók otthon voltak – számolt be róla a CBS Sacramento. A rendőrök addig zajongtak a kertben, míg az állat ki nem jött a hátsó ajtón és be nem szaladt az erdőbe.

Vasárnap Peter Tira, a kaliforniai rendőrség szóvivője azt mondta, ez a medve minden félelmét elveszítette az embertől, ezért veszélyes.

A nagy baj vele, hogy ilyen hatalmas. Megtanulta használni a testi erejét, hogy betörje az ajtókat, kapukat

– tette hozzá.

Helyi állatvédők szerint Hank „erdei bogyókon és lárvákon nem hízott volna ekkorára”, valószínű, hogy rákapott az emberi táplálékra, hatalmas méretei ennek a számlájára írhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik