Otthon

Fenntartható jövő az elosztóhálózatokban is (X)

A zöld villamos energia nem csak a megújuló energiaforrások felhasználást jelenti. Hatalmas tartalékok rejtőznek még az elosztóhálózatok környezetbarát működtetésében is.

A Schneider Electric efelé tett óriási lépést új kapcsolóberendezéseivel

A szén-dioxid üvegházhatású gázként jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez, ezt már minden kisiskolás tudja. De korántsem ez az egyetlen ilyen gáz, és messze nem a legkárosabb. Az üvegházhatás mértékét úgynevezett GWP-ben (global warming potential) adják meg. Ez egy arányszám, ahol a szén-dioxid GWP-értéke 1,0; minél magasabb ez az érték, annál károsabb az üvegházhatás szempontjából az adott gáz.

A hírhedt metán – a szarvasmarhák emésztésének egyik „mellékterméke”, amely most már az eddig állandóan fagyott tundrák felmelegedésével is egyre nagyobb mértékben kerül a légkörbe – GWP értéke például 25 (100 évre vonatkoztatva, mert rövid távon ennek a háromszorosa is lehet). Vagyis 1 kilogramm metán ugyanannyival járul hozzá a globális felmelegedéshez, mint 25 kilogramm szén-dioxid.

És akkor most képzeljünk el egy gázt, amelynek GWP értéke 23500. Ebből egy kilogramm ugyanakkora kárt tud okozni a környezetben, mint 23,5 tonna (!) szén-dioxid. Csak viszonyításképpen: egy ember egy nap alatt nagyjából egy kiló szén-dioxidot lélegez ki; 23,5 tonna szén-dioxid pedig annyi, amennyit egy átlagos autó 200 ezer kilométer megtétele során juttat a levegőbe.

Sok van, és még több lesz belőle

Ez a GWP-bajnok gáz a kén-hexafluorid, kémiai jelöléssel SF6. Minden káros mivolta mellett azért használják speciális ipari célokra, mert egyébként kiváló jellemzőkkel is bír: jó hővezető, nem korrodál, nem tűzveszélyes és tiszta formájában egyáltalán nem mérgező. Mindezek felett még kitűnő áramszigetelő is, ezért is alkalmazza a villamosenergiaipar többek között a középfeszültségű kapcsolóberendezésekben is. Az SF6 világszerte több mint 30 millió ilyen berendezésben található meg (mindegyikben átlagosan 1 kilogramm): ezek azok a speciális nagyteljesítményű kapcsolóberendezések, amelyek lakókörzetek, nagy középületek vagy éppen ipari létesítmények áramellátásában játszanak nélkülözhetetlen szerepet.

A számuk pedig várhatóan csak emelkedni fog. A globális áramfogyasztás 2040-re a becslések szerint közel 50 százalékkal lesz nagyobb a mostaninál, és ennek a növekedésnek a túlnyomó része a világ fejletlenebb régióiból származik majd. A fejlettebb országokban a decentralizált termelés terjedése növeli majd az ilyen kompakt, középfeszültségű kapcsolóberendezések számát.

Rendeltetésszerű használat során ugyan nem kerülhet ki a káros SF6 a légkörbe, és a berendezések leszerelésekor is szigorú szabályok vonatkoznak a gáz biztonságos kinyerésének és újrahasznosításának folyamatára, a Bristoli Egyetem kutatásai szerint évente mégis mintegy 9 ezer tonna SF6 kerül a légkörbe – ezért is sürgető, hogy valami mással helyettesítsük.

Mindenki jól jár, a természet is

A világ egyik vezető villamosenergia-berendezéseket gyártó vállalata, a Schneider Electric régóta kereste annak lehetőségét, mivel lehetne kiváltani az SF6-ot. Mérnökei végül rátaláltak arra az alternatívára, amelynél nincs kevésbé környezetszennyező gáz: a tiszta levegőre.

A vállalat új megoldása, a 24 kV-os feszültségszintig használható SM AirSeT (és annak áramszolgáltatóknak szánt változata, az RM AirSeT) forradalmian új, saját fejlesztésű technológiát alkalmaz. Ennek köszönhetően az SF6-ot úgy tudták kiváltani sűrített, tisztított levegővel, hogy a berendezés mérete és működése nem változott. Az AirSeT berendezések gond nélkül beépíthetők a meglévőekhelyére, és kezelésük, működtetésük sem okoz gondot az üzemeltető szakembereknek. (Ha valaki kíváncsi a technikai részletekre, ezen az oldalon többet is megtudhat a technológiáról.)

Az SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezéseket használó vállalatok, szolgáltatók nem csak magukkal tesznek jót, hanem a környezettel is. Számukra előnyt jelent, hogy veszélyes gáz híján egyszerűbb lesz a karbantartás, és az élettartam végén sem kell jelentős összegeket költeni az ártalmatlanításra (ez a költség a bekerülési ár 20 százalékát is elérhette!). Az új AirSeT berendezések használóinak a környezetvédelmi előírások szigorodásától sem kell tartaniuk. A fluortartalmú gázokra, így az SF6-ra is különös figyelem irányul, folyamatosan napirenden vannak az újabb és újabb korlátozások – de ha nincs SF6, nincs miért aggódni.

A környezet és a természet pedig meghálálja, ha egy újabb potenciális veszélyforrástól szabadítjuk meg. Épp elég üvegházhatású gáz kerül a levegőbe az emberi tevékenység nyomán, így igazán elvárható, hogy az ebből a szempontból legveszélyesebbet kivonjuk a forgalomból. A Schneider Electric SF6-mentes kapcsolóberendezéseit választó áramszolgáltatók és létesítményüzemeltetők nem csak a jövőre készítik fel magukat, de ökológiai lábnyomuk csökkentésével sokat tesznek azért, hogy ez a jövő élhető és fenntartható legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik