Otthon

Garzonboomot hozhatna az MNB felvetése

Getty Images
Getty Images

Sok fiatalnak teheti könnyebbé az első lakáshoz juttatást egy, még csak felvetésként megjelent jegybanki ötlet, amelynek eredményeként alacsonyabb önerővel vághatnak bele a lakásvásárlásba. Bár így a hitelösszeg nagyobb lesz és a mostani szabályok és a huszonévesek átlagfizetését tekintve nem minden esetben fér bele a törlesztés az adósságfék-feltételekbe. Ugyanakkor a fiatalok szja-mentessége, a bérek várható emelkedése, a szülők adóstársként való bevonása vagy az állami támogatások kihasználása megoldást jelenthet erre a problémára is. – áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amelyből az is kiderül, hogy október közepén mennyiért kínálták eladásra az első lakásnak megfelelő 40 négyzetméteres vagy annál kisebb lakóingatlanokat.

A „mamahotelhatás”

A fiataloknak a mostani szabályok szerint a lakás árának minimum ötödét, 20 százalékát kellene letenniük ahhoz, hogy lakáshitelből meg tudják venni a kiszemelt lakást. Ezt a limitet mérsékelné az egyelőre csak ötletként ismert jegybanki javaslat. Ha tényleges szabály lesz belőle, akkor a mamahitelből való távozást fiontolgató fiatalok lakáshiteligényléséhez elég lenne 10 százalék, vagyis feleződne a mostani limit. Ez egyrészt milliós nagyságrendű kezdeti kiadástól mentesítheti az érintetteket, másik oldalról pedig lerövidítené az önrészre történő spórolás idejét

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette, egy ilyen szabályozás felélénkítené az első lakásnak megfelelő, garzonlakások piacát, azaz a 40 négyzetméteres és annál kisebb lakásokét, amelyek egyébként a kereslet szempontjából az utóbbi években az legnépszerűbbek között voltak.

Árak, hitelek fizetések

Az ingatlan.com adatai szerint október közepén a legfeljebb 40 négyzetméteres használt lakások átlagára 830 ezer forint volt. Ennél alacsonyabb, 804 ezer forintos négyzetméterár jellemezte például a XIV. kerületet, a legolcsóbban pedig XX kerületben kínálják az eladó garzonokat, itt a négyzetméterár 605 ezer forintot tett ki. A VI., VII., XIII. és XI. kerületben 836-997 ezer forintot tett ki a négyzetméterár, a legdrágábbak városrészek közé tartoznak a hegyvidéki kerületek, a II. és XII. kerületben 1 millió forint felett járnak az átlagos négyzetméterárak.

A hasonló méretű fővárosi új lakások esetében az átlagos négyzetméterár 655 és 1,3 millió forint között szóródik, az átlag pedig 1,02 millió forintot tett ki. A megyeszékhelyek közül Győrben 720 ezer, Debrecenben 637 ezer, Szegeden 478 ezer, Pécsen 477 ezer forintért, MIskolcon pedig 361 ezer forintért kínálták eladásra a maxium 40 négyzetméteres használt lakásokat, az új lakások esetében pedig ezekben a városokban 735-788 ezer forint volt az átlag. 

A kínálati átlagárak alapján egy 35-40 négyzetméteres használt fővárosi lakás 29-33 millió forintba került a fővárosban. A jegybanki javaslat alapján akár ennek az összegnek a tizedével bele lehet vágni a lakáshitel-felvételbe, azaz 26,1-29,9 millió forintos kölcsönre lenne szükség.

Az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu kalkulációi szerint ekkora hitelösszegnél a végig fix kamatozású, 20 éves futamidejű lakáshitelek havi törlesztője 166-191 ezer forint lenne. Ez azonban a huszonéves fiatalok idei első féléves 244 ezer forintos nettó átlagos fizetését nézve jelentős kiadás és nem fér bele az az úgynevezett adósságfék-szabályokba, amelyek szerint 500 ezer forint a nettó jövedelem felét lehet hiteltörlesztésre fordítani. A havi büdzsét amúgy sem érdemes kifeszíteni az 50 százalékos törlesztési limitig és az is lényeges, hogy az adósságfék-szabálynál a bankok szigorúbbak is lehetnek. Így pusztán a hitelfedezeti mutató emelése nem feltétlenül hoz mindenkinek érdemi változást.

Természetesen a fiatalok táborán belül is komoly eltérések lehetnek a fizetések között, vannak olyan ágazatok, amelyek az átlagfizetésnél jóval nagyobb bér nyújtanak, amelyek esetében már belefér a törlesztés. A money.hu szakértői szerint ugyanakkor több államilag támogatott megoldás elérhető a fiataloknak, amelyek igénybevétele esetén mégis komoly lehetőséget nyújt az első lakás megszerzéséhez. A gyermekvállalást tervező házaspároknak például a babaváró kölcsön is opció, amelynek segítségével több 10 ezer forinttal szorítható le a havi törlesztés. A házaspárok esetén pedig mindketten lehetnek adóstársak, ebben az esetben több jövedelemre oszlik el a hitelteher. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az első lakáshoz jutás sok esetben a szülők segítségével történik, akik vagy közvetlen támogatással, vagy a hitel adóstársaként tudják segíteni a fiatalokat, s így már rábólinthatnak a bankok az igénylésre.

Feleannyi idő alatt összejönne

Az ingatlan.com szakértője szerint a javaslat feleannyi időre csökkentené az önrész előteremtéséhez szükséges időt, ha egy fiatal a teljes fizetését erre tenné félre. Budapesten, Veszprémben és Győrben több jelenleg több mint két évnyi átlagfizetést szükséges félretenni a fiataloknak csak az önrész előteremtéséhez. Szolnokon, Miskolcon, Békéscsabán és Salgótarjánban viszont egy év vagy még rövidebb idő is elegendő ehhez a 20-29 éves fiatalok országos átlagfizetésével kalkulálva. Ezek a megtakarítási idők a jegybanki javaslat megvalósításával felére csökkennének.

Balogh László azt is hozzátette, a 25 év alattiak szja-mentessége javítja a fiatalok esélyeit, ezzel ugyanis magasabb lesz a nettó jövedelmük 2022-ben. Könnyítést jelenthetne az érintett fiataloknak az is, ha a 10 százalékos önrész mellett valamilyen állami garanciaprogram kapcsolódna a kölcsönhöz. Az ingatlan.com szakértője szerint, ha a javaslat életbe lép, akkor amellett, hogy élénkítheti a használt és új garzonok piacát, az albérletpiacra is hatással lehet.

Egyrészt csökkenthet a kiadó lakások iránti keresletet, ha még többen döntenek az ingatlanvásárlás mellett, másrészt pedig növelheti az igényt az eladó garzonlakásokra, mivel ezek jelentik a belépőszintet az ingatlanpiacra. A fiatalok minél előbbi ingatlanhoz jutása azt is jelentené, hogy onnantól kezdve a jövőbeni lakásdrágulások már a saját zsebüket gazdagítanák.

Kapcsolódó
Így nem lesz rémálom a fűtési szezon
Érdemes már most lépni és felkészíteni a lakásokat, házakat és nyaralókat a téli időszakra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik