Otthon

Arra ébredt, hogy meteor csapódott az ágyába

Szerencsésnek mondhatja magát egy amerikai nő, hogy még életben van, miután a fejétől néhány centire landolt a párnáján egy meteor darabja, számolt be róla a Daily Star.

A lap tudósítása szerint Ruth Hamilton hatalmas durranásra riadt fel a napokban, de nem tudta, honnan érkezett a zaj. Nem sokba telt, mire észrevette, hogy teste tiszta por, a mennyezeten pedig egy hatalmas lyuk tátong.

Ekkor végignézte az ágyát, és talált benne egy ököl nagyságú követ. Pánikba esett, ezért hívta a rendőrséget, akik nem sokkal később meg is állapították, hogy egy meteordarab veszélyeztette az életét.

A nő később arról beszélt, hirtelen azt hitte, betörtek hozzá vagy rálőttek, utólag ezért megkönnyebbült, hogy „csak” az égből pottyant az ágyába valami, ami valószínűleg nem fog megismétlődni.

Ezzel együtt le is nyűgözte, hogy egy akár több milliárd éves kődarab esett a párnájára, még ha azzal veszélybe is került.

Csak annyit tudok mondani, hogy az élet értékes és bármelyik pillanatban elveszthetjük, még akkor is, amikor azt hisszük, biztonságban fekszünk az ágyunkban

– fogalmazott.

Kapcsolódó
Szétverte az általa felújított fürdőszobát, mert nem fizették ki
Az ügyfélnek nem tetszett, nem fizetett, de most már romokban áll a fürdője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik