Otthon

Háromezer forintért kínálják a csernobili albérleteket

Getty Images
Getty Images

Havi 11 dollárért, átszámítva körülbelül 3400 forintért kibérelni egy 700 négyzetméteres ingatlant hihetetlen alkunak tűnik még Ukrajnában is, ahol az albérleti díjak egyébként jóval alacsonyabbak a nyugati áraknál, de az állami területeket menedzselő Ukrán Állami Ingatlanalap most ennyiért kínálja a hasonló területű épületeket a csernobili zárt zónában, írja a Kyiv Post.

A cikkben emlékeztetnek, a katasztrófa sújtotta 2600 négyzetkilométeres területet rengeteg turista keresi fel, hamarosan ez lesz Ukrajna legnépszerűbb úti célja a külföldiek körében, az államnak pedig komoly tervei vannak, nem titkolt cél Csernobil felvirágoztatása.

Azt szeretnék elérni, hogy a turisták ne egy kietlen városban nézzenek körül, próbálják visszacsalogatni ide az ukránokat. Ezért most megpróbálják támogatásokkal erre ösztönözni az embereket.

A legfrissebb bejelentés szerint újabb 36 ingatlant akarnak bérbe adni, köztük hét földterületet. A lakások mindegyike évtizedek óta elhagyatott, értelemszerűen azért, mert a közelmúltig tilos volt bejárni az atomerőmű környékére.

Októberig 20 objektumot béreltek már ki Csernobilban. Olena Nechyporenko, aki egykor tanárként dolgozott, most zöldségest üzemeltet a városban. Hat éve költözött ide az apjával. Havonta 12 dollárt fizet a 60 négyzetméteres üzlethelyiségért, és körülbelül 3000 dolláros bevétele van.

Csernobilban egyébként már szálloda is üzemel, a tragédiáról szóló HBO-sorozat pedig akkora felhajtást okozott, hogy még a koronavírus-járvány ellenére is megélnek a helyiek a turistákból.

Kapcsolódó
Ilyen lett volna a magyar Csernobil-film
Fliegauf Bence több évig tervezte a filmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik