Több mint 19 ezer fontért, átszámítva 8 millió forintért keltek el egy aukción dobozokba rejtett Pokémon kártyák, amiket egy szerencsés brit férfi talált, miután beköltözött az új házába, írja a BBC.
A két doboz 21 évvel ezelőtt darabonként mindössze 30 fontot ért, most viszont az egyikért 10 ezer, a másikért 9,400 fontot fizettek a Hanson Auctioneer aukciósház árverésén.
Az eladó azt követően jött rá, milyen értéket talált az ingatlanban, hogy utánanézett az interneten a kártyák árának.
Mindkét dobozt az Egyesült Államokból importálták anno, az aukciósház közlése szerint pedig nagyon ritkának számítanak, limitált kiadásúak voltak.
A ház korábbi tulajdonosa azt mondta, játékboltja volt az egyik közeli településen, ahol Pokémon kártyákat is árult. Miután az üzletet be kellett zárni, néhány dobozzal eltett, de az évek során teljesen elfeledkezett róluk.
Sosem hittem volna, hogy több ezer fontot érnek ma már. De mostanra rengeteg a komoly gyűjtő és a korlátozások miatt ez a hobbi még jobban felerősödött
– magyarázta.
Az aukciósház arról is tájékoztatott, hogy a kártyákat két különböző licitáló vihette haza. Mindketten britek, de személyazonosságukat nem szerették volna felfedni.
Az eredetileg gyerekeknek szánt, 11 kártyás Pokémon paklik 2,5 fontos árral kerültek anno a piacra. Jelenleg 500 fontot is megérnek.