Otthon

Ugyanolyan mint az Airbnb, csak itt medencét lehet bérelni

Getty Images
Getty Images

Egy újonnan indult platformon az Airbnb rendszeréhez hasonlóan lehet medencéket bérelni egy vagy akár több órára is, egyelőre csak az Egyesült Államok területén, írja a House Beautiful.

A Swimply használata finoman szólva sem túl bonyolult: akinek van medencéje, meghirdetheti azt az oldalon, az érdeklődők pedig néhány kattintással kibérelhetik azt. A lényege elvileg az, hogy így nem kell egy egész házért fizetni, csak a medencéért, ami lényegesen olcsóbb, és rövidebb időtartamra is kivehető.

Az árak mérettől és helyszíntől függően eléggé változók, de átlagban 45 dollár, átszámítva körülbelül 13-14 ezer forint között mozognak. Van viszont olyan medence is, amiért egy órára elkérnek 200 dollárt, azaz több mint 60 ezer forintot is.

A legtöbb esetben a fürdőszobát is használhatják a vendégek, de kapnak törölközőt is igény szerint.

Ugyan ez a lehetőség egyelőre még csak az amerikaiak számára elérhető, nem lennénk meglepődve, ha néhány éven belül Magyarországra is begyűrűzne.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik