Otthon

Túl hangosan szexeltek, egy levelet és egy pendrive-ot találtak az ajtójukra ragasztva

A levélírás művészete ugyan kihalófélben van, de még mindig nagyon ütős tud lenni, és nem feltétlen derűs értelemben.

A Mirror cikke szerint egy brit pár az ajtóján talált egy üzenetet a szomszédoktól, amiben zavaró zajokra panaszkodtak. Az íráshoz ráadásul csatoltak egy grafikont és egy pendrive-ot is, hogy biztosan célba érjen.

Ha társasházban van lakásod, az azt jelenti, hogy közelebb vagy a szomszédaidhoz, mint normál esetben. Tehát hiába is laksz az épület teljesen más területén, akkor is hallod a hangos szexet

– állt a Redditre feltöltött kendőzetlenül megfogalmazott levélben.

Reddit

A szomszéd úgy folytatta,

ne értsetek félre, örülök neki, hogy jó a szexuális életetek, de talán az összes lakó nevében beszélek, amikor arra kérlek, hogy legyetek csendesebbek. Sajnálom a közvetlen szomszédaitokat.

A levélben azt is kifejtette, onnan tudta, hogy ebből a lakásból jön a zaj, mert más is panaszkodott rájuk és tisztában volt vele, hogy ők élnek abban az apartmanban.

Nem igazán élvezem, amikor az ötéves kislányom megkérdezi, miért sikítozik az a nő odakint?

– üzente.

A grafikonban azt mutatta be a levélíró, milyen a hang útja, és ezzel arra próbált utalni, hogy kikerülhetetlen nem hallani őket.

Zárásként még annyit hozzátett,

tisztelettel megkérlek, hogy a szexuális hanghatásokat vedd vissza, akár egyedül vagy, akár a partnereddel.

Azt már nem nehéz kitalálni, mi volt a pendrive-on, a dühös szomszéd ugyanis felvette a zajokat és átadta azt a párnak, hogy ők is átérezzék a helyzetét. Hogy elhalkultak-e azóta, az nem derült ki a reddites beszélgetésből.

Kapcsolódó
Így változott a szexuális életünk a járvány alatt
Nem pont úgy, ahogy azt mondjuk a járvány elején képzelhettük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik