Otthon

Erőteljesen nő az új lakások négyzetméterára

A megyei jogú városokban az első negyedévben az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 9,5 százalékkal, 643 ezer forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest – közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő hálózat márciusi felmérése azt mutatja, hogy január-márciusban 278 társasházi projektben 7806 új lakás épült, miközben tavaly ugyanekkor 315 projektben 8995.

Az első három hónapban a 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Debrecenben és Szegeden van folyamatban (36-36), de a harmadik Győr is csupán eggyel maradt le. Az épülő új lakások száma is ezekben a városokban a legmagasabb, Győrben 1730, Szeged 1066, Debrecen 724.

A közleményben Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, a legkisebb megyei jogú városokban alig épülnek új lakások. Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sem indult projekt, míg Szekszárdon mindössze egyetlen futó beruházásban kínáltak új lakásokat a felmérés időpontjában.

A fajlagos ár Debrecenben négyzetméterenként 838 ezer forint volt, amit 715 ezer forinttal Veszprém követ. A városok több mint felére a négyzetméterenkénti 400-560 ezer forint közötti ársáv a jellemző, a legalacsonyabb fajlagos áron, 400 ezer forintért Hódmezővásárhelyen kínálták az új lakásokat.

Kapcsolódó
Még drágábbak lettek a nyaralók a járvány alatt
Tovább erősítette a Balaton pozícióit a járványhelyzet a nyaralók piacán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik