Otthon

Belendült az újlakás-piac

Getty Images
Getty Images

A jelek szerint nagy lendülettel vághat neki a következő 5-6 évnek az új lakások piaca a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság és a lakásépítési kedv átmeneti csökkenése után – legalábbis erre utalnak az ingatlan.com legújabb adatai.

A kínálat bővülése mellett a kereslet jövőbeni alakulását tükröző érdeklődések is lendületet kaptak. Az árak pedig lefelé indultak – derül ki az ingatlanhirdetési portál legfrissebb elemzéséből, amely az újlakás-piac mostani helyzetét vizsgálta több mint 15 ezer új építésű lakóingatlan-hirdetés adatai alapján.

Bővülés mindkét oldalon

Megugrott az eladásra kínált új lakások és házak iránti érdeklődések száma az elmúlt néhány hónapban. Decemberben 127 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, tavaly október óta pedig több mint 60 százalékkal nőtt éves összevetésben. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

az állami lakásprogram tavaly októberben bejelentett új, idei évtől elérhető elemei állnak a háttérben. Elsősorban kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa újbóli bevezetése, valamint a csokos vásárlók áfa-visszaigénylési lehetősége miatt nőtt meg az érdeklődés az új lakóingatlanok iránt.

Az ingatlan.com elemzése szerint az új intézkedések bejelentése után országos szinten 4 százalékkal nőtt az új lakások és házak kínálata, így több mint 6000 hirdetésből válogathatnak a vevők. Az országon belül azonban vannak eltérések. A főváros legjelentősebb újlakás-kínálatával rendelkező XIII. kerületben kevesebb új lakás volt a piacon január elején, mint három hónappal korábban.

A második legtöbb eladó új lakást vagy házat felvonultató XI. kerületben 22 százalékkal, a harmadik helyen álló IX. kerületben pedig 17 százalékkal több új lakóingatlanból válogathatnak az új lakás vásárlását tervező háztartások.

Az áfacsökkentés bejelentésére sok beruházó, társasházépítő reagált. Leporolták a korábbi, a kedvezményes lakásépítési áfa 2019-es kivezetése miatt fiókba került terveket és megkezdték a beruházások és a kivitelezések előkészítését ott, ahol jó üzlet az új lakások építése

– fogalmazott a szakértő

Árak, mínuszban

Balogh László azt is elmondta, hogy az 5 százalékos áfakulcs bevezetésének hatása már látszik a kínálati árakon.

A legnagyobb kínálattal rendelkező XIII. kerületi új lakások átlagos kínálati négyzetméterára szeptemberhez képest 1,1 százalékkal 900 ezer forint alá csökkent decemberre. A XI. kerületben 1,4 százalékkal 923 ezer forintra, a IX. kerületben pedig 2,9 százalékkal 866 ezer forintra csökkentek három hónap alatt a négyzetméterárak

– tette hozzá.

Kiderül az összesítésből az is, hogy a vidéki nagyvárosok közül Kecskeméten 18 százalékkal nőtt az új lakóingatlanok kínálata, miközben az átlagos négyzetméterárak 10 százalékkal 610 ezer forintra mérséklődtek. Debrecenben abból a szempontból kivétel, hogy a 6 százalékos kínálatbővülés ellenére a négyzetméterárak 3 százalékkal 634 ezer forintra nőttek tavaly szeptember óta. Az áfacsökkentés hatásaként számottevő kínálatbővülés figyelhető meg Egerben, Győrben, Szegeden, Szombathelyen, Székesfehérváron és Veszprémben is.

Kapcsolódó
Itt kelnek el a leghamarabb a lakások az országban
Jelentősen nőtt a meghirdetett lakások értékesítési ideje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik