Otthon

Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak

Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images
Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images
Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására, november elejétől, a vészhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi 100 ezer forint körüli összegtől bérelhető lakások - közölte a Rentingo.com pénteken az MTI-vel.

A közösségi albérletkereső portál szerint ezek közül sokat azok az egyetemisták vettek ki, aki kiköltöztek ugyan a kollégiumokból, de Budapesten maradtak.

A közleményben kifejtik: a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg a budapesti albérletpiacon az árak az év elejei szintet. A Rentingo.com elemzése alapján a kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, a keresleti oldalon ugyanakkor csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot.

Ezt követően a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos volt a visszaesés, a járvány második hulláma miatt pedig a fővárosban jelenleg is 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havidíja.

A portál január-november közötti adataiból az is kiderült, hogy a piac változásaira reagálva a bérbeadók közül sokan első lépésként kedvezőbbé tették a kauciós feltételeket, majd az árat is csökkentették.

A Rentingo.com szerint az idén két meghatározó piaci tendencia érvényesült: az Airbnb-lakások albérletekké váltak, valamint, hogy a járvány hatására csökkenő kereslet miatt a bérbeadók egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a lakáskiadásra, ezért több időt, energiát fordítanak a megfelelő bérlő megtalálására.

Kapcsolódó
A panellakások drágulása már közel sem a régi
2020 a konszolidáció éve volt a lakótelepi ingatlanok piacán is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik