Otthon

100 év után örökre megváltozhatnak a légkondicionálók

Korábban a témában:

Közel száz éves a légkondicionáló, de semmit nem fejlődött ez idő alatt, a technológia gyakorlatilag ugyanolyan, mint aznap, amikor feltalálták, írja a CNN.

Az eszköz megváltoztatta a világot, hiszen olyan helyeken is lehetővé tette az életet, ahol ma ez már elviselhetetlen lett volna. De ezért nagy árat kell fizetni, mert a statisztikák szerint a klímák felelősek a bolygó villamosenergia-fogyasztásának tíz százalékáért. És ahogy a Föld melegszik, úgy lesz egyre nagyobb az igény a fejlődő országokban a légkondikért.

Az biztos, hogy a mostani technológia fenntarthatatlan. Ezért az indiai kormány az amerikai Rocky Mountain Institute (RMI) nonprofit környezetvédelmi szervezettel koalícióban egymillió dolláros versenyt hirdetett, melynek célja, hogy megtalálják az új generáció hűtési technikáját.

Willis Carrier 1926-ban dobta piacra az első légkondicionálót, és már régen meghalt. Ha feltámadna és megmutatnánk neki a mai klímákat, akkor nemcsak azt tudná, hogy mik ezek, hanem azt is elmondaná, hogyan működnek

– mondta Iain Campbell, az RMI ügyvezető igazgatója.

Ma 1.2 milliárd légkondicionáló van üzembe helyezve, ez a szám pedig 2050-re óvatos becslések szerint is 4.5 milliárdra fog emelkedni. Ez viszont olyan környezeti hatásokkal járhat, amit nem engedhetünk meg magunknak.

Fotó: AFP

A verseny résztvevőinek az a feladata, hogy ötödannyi környezeti hatása legyen az új technológiának a mostaninál, de ne kerüljön csak maximum kétszer annyiba. A drágább bekerülési költséget viszont a működtetésen vissza lehetne nyerni. Ha egy légkondiért dupla annyit kell majd fizetni de negyed annyi villamosenergiát fogyaszt, akkor két és fél év alatt megtermeli az árát.

A nyolc finalistának most éles helyzetben, egy indiai lakóházban kell tesztelniük a prototípusaikat. Azért Indiában, mert várhatóan ott lő majd ki a leginkább a kereslet az elkövetkező évtizedekben: 2050-re a mostani 14 millió klímához képest egymilliárd lesz majd üzembe helyezve, amit már a villamosenergiával nem fog tudni fenntartani az ország.

A győztest 2020 novemberében hirdetik majd ki, nyereménye egymillió dollár lesz. És az igazi kihívás még csak ezután jön: meg kell győzniük a világot, hogy a hagyományos légkondicionálókat le kell cserélni. 

Az embereket rá kell bírni arra, hogy ne az árak, hanem a környezeti hatások és a teljesítmény alapján válasszanak klímát.

A légkondi fejlesztésével egyébként korábban azért nem nagyon foglalkozott senki, mert bár szinte mindenhol jelen vannak, alig láthatóak és a fogyasztóknak nem volt igénye a változtatás.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.