Otthon

Boldogabb leszel, ha ezzel kezded a napot

Az emberek többségének a reggeli beágyazás csak néhány jelentéktelen mozdulatsornak számít, ugyanakkor egy friss kutatás szerint ha ébredés után szépen elpakolunk és a helyére rakjuk az ágyneműnket, annak komoly pszichológiai hatása lehet a nap hátralévő részére, írja a House Beautiful.

Az amerikai Best Mattress Brand ezer fő bevonásávál készített egy közvélemény-kutatást. Közülük ötszázan rendszeresen beágyaznak, ötszázan pedig soha nem foglalkoznak ezzel reggelente. A tanulmányból azt szerették volna megtudni, hogy ez a szokás – vagy annak a hiánya – általánosságban milyen befolyással van az emberek közérzetére.

Kiderült, hogy a megkérdezettek 82 százalékának produktívabb a napja, ha beágyaz, és a rendszeresen beágyazók csoportjához tartozók 92 százaléka másoknak is javasolja, hogy vegyenek róluk példát.

Esténként a reggel beágyazók 74 százaléka érzi úgy, hogy sikeresen telt a napja, míg az ágyuk állapotával nem foglalkozók csupán 50 százaléka mondhatta el ezt magáról. Sőt, a rendszeresen beágyazók közül kétszer annyian állították azt, hogy élvezik a munkájukat. Emellett azt is megállapították, hogy a reggel beágyazóknak jóval szervezettebbek a hétköznapjaik, egészségesebben étkeznek és jobban is alszanak éjszakánként. 

Ha ezek a statisztikák sem vesznek rá bennünket, hogy reggelente beágyazzunk, akkor talán már semmi nem is fog.

Ágyat szerelt a férfi, a felesége egy óra múlva nem hitt a szemének
A nő azt hitte, végre az új matracukon alhatnak. De nem így történt.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik