Otthon költözzbe.hu

Ezek a legkeresettebb lakások Budapesten

Évek óta a panellakásokat keresik a leginkább a fővárosban a magyarok, de egyre jellemzőbb az újépítésű ingatlanok iránti érdeklődés is. Megfigyelhető az a trend is, hogy a vásárlók inkább a kisebb alapterületű lakások felé hajlanak.

2017-ben a 2-3 szobás, remek közlekedéssel bíró, lehetőleg zöldövezetben lévő panellakásokra volt a legnagyobb kereslet Budapesten, szinte holtversenyben a kicsi garzonokkal, amelyeket főképp befektetés céljából vásároltak az emberek.

2018-ban az árak drágulása miatt észrevehető volt egy külső kerületekbe történő vándorlás: a vásárlók igyekeztek ugyanazért a pénzért nagyobb ingatlant vásárolni, ezt azonban csak a belvárostól messzebb tudták megtenni.

A legelérhetőbb ingatlantípus természetesen a panel maradt, azon belül is a még élhető légteret biztosító, de megfizethető árú, 1,5-2 szobás lakások. Folyamatosan növekvő érdeklődés volt jellemző az újépítésű ingatlanok iránt is.

2019-ben elmondható, hogy az előző évekhez viszonyítva lényeges változás nem történt. Még mindig a panellakások számítanak a legfelkapottabb ingatlantípusnak Budapesten. Ez a következő statisztikát figyelve érthető is: egy átlagos, 4-5 millió forintos önerővel rendelkező család egy élhető területű, kis fenntartási költséggel bíró, 20-25 millió forintos ingatlanhoz tud hozzájutni, ha panellakást vásárol.

A panellakások ára ráadásul folyamatosan emelkedik, hiszen már azt a komfortot tudja biztosítani, amit egy téglaépítésű társasház. Mi több, a könnyű összehasonlíthatóság miatt 100-200 ezer forintnál többet alkudni sem lehet az árból.

Jelentősen nőttek a budapesti ingatlanárak
A tavalyi statisztikák alapján nem állt meg a magyarországi lakáspiacon az áremelkedés, és úgy tűnik Budapesten továbbra is korlátlan a kínálat. Szakértők szerint a fővárosban lényegében nincs eladhatatlan lakás, bár sok esetben az eladók a valósnál magasabb áron adnák el ingatlanjukat.

A méretek tekintetében a vásárlók még mindig a kis lakásokat keresik: népszerűek a 2 szobás és az 1+2 fél szobás lakások és a garzonok, a belvárosban pedig kifejezetten a garzonok a keresettek.

A vevői preferenciák sem változtak: a jól megközelíthető, csendes, zöld övezetben lévő, erkélyes, minél alacsonyabb szinten lévő lakásokat keresik, és az sem hátrány, ha a lakás teljesen felújított állapotban van, amihez nem kell hozzányúlni.

A fővárosban február volt a nyolcadik egymást követő hónap, amikor kevesebb használt lakás került a piacra, mint amennyit megvettek, az elmúlt nyolc hónapban, tehát, folyamatosan szűkült a kínálat.

Szponzorált tartalom

A cikk a Költözzbe támogatásával készült.

Kiemelt kép: iStockphoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik