Otthon

A festékszín, ami százezreket emelhet az ingatlan értékén

Köztudott, hogy ha el szeretnénk adni a házunkat, érdemes arra törekedni, hogy az rendezett és vonzó legyen a leendő vevő számára. Még ha minimális összeget költeni is kell az apró felújításokra, az hosszú távon megtérülhet pénzügyileg, hiszen nagyot ugorhat az ingatlanunk eladási ára.

Victoria Gimson, az egyik legnevesebb brit belsőépítészeti cég, a Decorum Interior Design alapító-igazgatója a Daily Mail megkeresésére megosztotta a tuti tippjeit, hogy mire kell leginkább összpontosítanunk, mielőtt piacra dobjuk a házunkat.

Szakvéleménye szerint létezik egy szín, amellyel átszámítva több százezer forintot emelhetünk az ingatlanunk értékén.

Ez pedig a csontszín, vagy közismertebb nevén a törtfehér.

Mint magyarázta, a törtfehér szín időtlen, klasszikus és sokoldalú, ráadásul úgy drágítja meg a házunkat, hogy az közben még vonzóbbá válik a potenciális érdeklődők számára.

Azt is elárulta, hogy az ezzel a színnel történő felújítás felgyorsíthatja az ingatlan értékesítését, ugyanis a vásárlók látják, hogy az épület karban van tartva. Szintén nagy előnye a csontszínnek, hogy semleges, ezért senkinek sem kell attól tartania, hogy mielőbb át kell festenie a falakat, mert nem illenek be a képbe az általa hozott berendezések.

A csontszín üres vászonként mutat a bútorok, festmények és egyéb kiegészítők mellett, ezáltal automatikus megnyitják a teret, a vásárlók pedig azt fogják érezni, hogy többet kapnak a pénzükért

– fogalmazott.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár a fehér árnyalata tiszta és egyszerű, a bútorainkkal színt kell vinni a szobákba hogy az ingatlan karakteres és otthonos legyen.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik