Otthon

Az intelligens szekrény magától hajtogatja össze ruháinkat

A 21. században minden elképzelhető. Például  az is, hogy többé nem kell összehajtani, felakasztani vagy elrakni a ruháinkat. Megteszi helyettünk más.

Bizonyára volt már, amit jobban vártunk, de azért a maga nemében az “okos szekrény” is felülmúlja álmainkat. Felettébb intelligens és rendszerető!

Természetesen a ThreadRobe  okostelefonnal vezérelhető. A szekrény intelligens lévén igen egyszerűen és praktikusan működik. Ahogyan a videón is látszik, alul betesszük a ruháinkat, a rendszer pedig egyenként felakasztja, nem is akárhogyan. Amolyan gépies, de ügyes  rendet tesz, ugyanis felismeri azt is, hogy egy ruha piszkos vagy tiszta. azon túl, hogy a szekrényben szépen el vannak rendezve, egy applikáción keresztül is pontosan láthatod, hogy milyen ruhák vannak a szekrényben. Mindezen túl segítségével könnyen kiválaszthatjuk, hogy melyik ruhát szeretnénk felvenni.

Az alkalmazás a teljes ruhatárat képes bemutatni, például, hogy melyik ruhát milyen sűrűn viselünk, és azt is, hogy éppen milyen ruhák vannak a szekrényben.

Ha pedig szükségünk van egy ruhára, akkor azt az applikáción keresztül kiválasztjuk és a szekrény előkészíti. Minden ruhát gyűrődésmentesen kapunk meg.

Bár a szorgos női kezeket nem pótolja, de valljuk meg, egy legénylakásba kitűnő találmány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik