Otthon

Bemutatkozik a nagyközönségnek a csónakorchidea

24.hu
24.hu

2017. 11. 07. 08:59

A cymbidiumokkal ismerkedhetnek meg a látogatók a Magyar Orchidea Társaság idei kiállításán.
Korábban a témában:

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban csütörtöktől vasárnapig tartó kiállítás során a több száz virágzó, sokszínű, illatos orchidea mellett a Cymbidium, vagyis csónakorchidea-nemzetséggel ismerkedhetnek meg közelebbről a látogatók, akiknek a szakértők bemutatják a faj hibridjeit, valamint több, lakásban is tartható és virágoztatható, kistermetű, csüngő virágzatú új nemesítését is – közölték a szervezők az MTI-vel.

Erről az orchideanemzetségről maradt fenn kétezer évvel ezelőttről az első írásos forrás, amely bizonyítja, hogy már akkor is ismerték és termesztették a fajt a Távol-Keleten. A cymbidiumok nemcsak cserepes virágként, hanem vágott változatban is népszerűek voltak. A hosszú szárakon elhelyezkedő nagy, színes és illatos virágok a vázákban is sokáig nyíltak, díszítő értékük miatt nagy népszerűségnek örvendtek.

A magyar növénykedvelő közönség először vágott virágként, átlátszó dobozkákban találkozhatott velük az 1980-as évektől, később pedig a virágpiacokon maguk a növények is megjelentek. Kezdeti népszerűségüket beárnyékolta az a tulajdonságuk, hogy télen a hűvös, világos helyet kedvelik, amit a lakásokban többnyire nem lehet biztosítani számukra, így a virágzás a legtöbb esetben elmaradt. A nemesítők több évtizedes munkája eredményeként létrejöttek olyan új hibridek, amelyek hasonlóan szépek, illatosak és színesek, mint elődeik, de tartásuk lényegesen könnyebb. A különlegességek kedvelői az új, de máris népszerű és közkedvelt hibridek mellett találkozhatnak az Ázsiában őshonos Cymbidium-fajokkal is, amelyeket a magyar virágüzletek kínálatában ritkán lehet látni.

Télen is trópusi hangulatot áraszt a csónakorchidea
Az ősz derekán védett helyre kell költöztetni, a szabad ég alatt nem szabad teleltetni.

A kiállításon szakmai segítségnyújtással, előadásokkal is várják a látogatókat.

Fotók: Wikimedia Commons

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.