Mobil

Minden korábbinál erősebb lesz a Samsung új csúcstelefonja

Ahogy közeledik az ősz, a techsajtóban úgy szaporodnak a pletykák az Apple bejelentésre váró készülékeiről, viszont nem az érkező új iPhone az egyetlen, amiről szívesen beszélnek az emberek. A Samsung hagyományosan a nyáron rántja le a leplet a Samsung Galaxy Note legújabb verziójáról,

és nem lesz ez másképp idén sem.

Elképzelések persze már most is vannak a feltehetőleg augusztusban debütáló csúcstelefonról, és a Forbes szépen össze is szedte, hogy nagyjából mire lehet majd számítani a Samsung Galaxy Note 9 esetében. Röviden összefoglalva, minden korábbinál erősebb készülék érkezhet.

  • A legújabb értesülések szerint a Note 9 minden eddigi Samsung telefonnál nagyobb, 6,4 colos kijelzőt kap. Az eddigi csúcstartó a tavalyi Note 8 volt a maga 6,3 colos kijelzőjével.
  • Habár egyre többen használunk felhő szolgáltatásokat, egy telefonon sosem lehet elég szabad hely. A pletykák szerint a Note 9 is ennek szellemében készül, hiszen elképzelhető, hogy lesz 512 GB tárhelyes verzió, sőt az sincs kizárva, hogy mindez 1 TB-ig bővíthető lesz.
  • Az akkumulátorok terén a Samsung két éve nagyon pórul járt a robbanásra hajlamos Note 7 készülékekkel, de a pletykák szerint idén ez már nem akadályozza meg a céget abban, hogy 4000 milliamperes teleppel szereljék fel az aktuális készüléküket. Ez nagy előrelépés lenne a Samsung okostelefonok esetében, hiszen még a Galaxy S9 Plus is csak 3500-ös aksival rendelkezett.
  • A belső tárhely mellett RAM-ból is többet jósolnak a szakemberek: ha hihetünk nekik, akkor a Samsung Galaxy Note 9-ből már lesz 8 GB memóriát tartalmazó verzió is – ami két 2 GB-os előrelépés a tavalyi Note 8-hoz és az idei S9 Plushoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik