Mobil

Napi Doodle: Marlene Dietrich is a legendás francia szakácsnőhöz járt

A Google ma a 123 éve, 1895. június 12-én született Eugénie Braziernek (Brazier mamának) állít emléket, aki az első három Michelin-csillagos séf lett 1933-ban. A legendás francia nő szakácsok, az “anyák” egyik leglegendásabbika. A hölgy Franciaország leginkább városi körzetében született, szüleit korán elvesztette. Édesanyja halála után egy farmra költözött, ahol megtanult dolgozni tehenekkel és disznókkal, hajnaltól napestig dolgozott. Fiát egyedül nevelte, később pedig úgy döntött, szerencsét próbál a nagyvárosban, és Lyonban tökéletesítette főzési tudományát.

123 éve született Eugénie Brazier. Forrás: Google

Nyolc évvel Lyonba való költözése után megnyitotta a La Mère Brazier éttermet, ami gyorsan a politikusok és színészek kedvenc helyévé vált, olyan hírességek jártak hozzá, mint Marlene Dietrich, vagy Charles de Gaulle. Brazier a házi kosztot keverte az eleganciával, különösen ecetes csirkéje, és gombás jércéje volt híres fogás. Nála tanult Paul Bocuse is, így a francia konyha egyik legnagyobb hatású alakjává vált az egykori falusi, egyedülálló anya.

A mai doodle a világ számos országában megjelenik a Google kereső főoldalán – Forrás: Google

Mi az a Google Doodle?

A Google Doodle a Google keresőoldalán látható logó speciális, alkalmi változata. A doodle (ünnepi embléma) minden esetben valamilyen jeles vagy kifejezetten érdekes eseménynek vagy személynek állít emléket, grafika vagy mozgókép formájában, amit mindig más alkotó tervez. A speciális alkalmakat a cég nem jelenti be előre, minden nap meglepetés, hogy mi kerül ki, ugyanakkor a Google nem készül az év minden napjára egyedi logóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik