Mobil

Három hátlapi kamerával támad a Huawei legújabb csúcsmobilja

Magasra tették a lécet a kínaiak mobilfotózás terén: a Huawei P20 Pro triplakamerát kapott a hátlapjára, amit mesterséges intelligencia fejel meg még több hasznos beállítással. Az igazán szuflás fejlesztéseket viszont csak a Pro variáns kapja meg, a sima P20 esetén szerényebb dolgokkal kell beérni.

Már hetek óta hallani a Huawei idei nagy üdvöskéjéről, a P20 csúcsmobilról, amit március 27-én villantott meg a cég egy párizsi sajtóeseményen a világ előtt. Mivel pár napja egy német áruház is kiszivárogtatta a specifikációkat, így sok újdonság nem igazán maradt a bejelentésre.

A cég ismét főleg a fotózásra helyezte a hangsúlyt a prezentációban is, valamint az ízléses és még szebb dizájnra. Richard Yu elnök azzal vezette fel a bemutatót, hogy a sencsen cégnek két éve sikerült megreformálnia a mobilfotózást a P10 Plusszal, hiszen elsőként raktak dupla kamerát a hátlapra.

Most ismét megkísérlik ezt: a P20 Prón már három hátlapi kamera készít elképesztő felvételeket,  persze ezt alaposan támogatja a mesterséges intelligencia.

Mesteri fotózás mesterséges intelligenciával”

– mondta Yu a színpadon.

Először a P20 külsejét dicsérték: a kínaiak rámentek a teljesen szimmetrikus dizájnra és a kerekített vonalakra. A színhasználatot a természet ihlette, négy árnyalat közül lehet majd választani, amelyek közül a kékeslilás Twilight árnyalat színátmenetesen tükröződő finist kapott. Ezen felül a Pink Gold, a Midnight Blue, és a Graphite Black színek lesznek választhatók.

Forrás: 24.hu

A P20 alapmodellje 5,8 hüvelykes RGBW FullView kijelzőt kapott, amiből a fehér a még markánsabb fényerősségért és a tisztább képért felel. A cég mérései szerint 770 nites erősségű fénykibocsátásra képes a mobil, de a fehér pixelek használatának köszönhetően kisebb a készülék energiafogyasztása is.

A P20 Pro nevű nagytestvére némileg méretesebb, 6,1 hüvelykes OLED FullView panelt raktak rá, és mindegyik 18.7:9-es képarányú.

Forrás: 24.hu

Ahogy azt sejteni lehetett, a kínaiak is lemásolták az iPhone X benyúló kameraszigetét, az úgynevezett “notchot”, ám azt ízlésesebben alakították ki, elképesztően kicsi helyet foglal, mégis sok mindent pakoltak bele, az érzékelőkön túl a hangszórót is. A minimális méretű benyúlásnak köszönhetően több értesítés fér fel a kijelző tetején, míg az ujjlenyomatolvasót az előlap aljára sikerült zsúfolni, ami már kevésbé tűnik kényelmes döntésnek.

Forrás: 24.hu

PROFI FOTÓZÁSRA TERVEZTÉK

A Huawei nagy számokkal próbálja elbűvölni a felhasználókat, a széria új modelljének neve sem követte sorszámozásban az előd P10-et, hanem rögtön duplázott P20-ra, Yu magyarázata szerint azért, mert ezek a mobilok hatalmas ugrást jelentenek a szériában.

Amint rátértek a fotózásra, hamar kiderült, hogy a szelfik 24 megapixeles előlapi kamerával lőhetők, és többféle funkció is szépíti a felvételeket, többek közt a 3D-s arcmegvilágítás.

Na meg amit mindenki sejtett: a P20 Pro hátlapjára nem kettő, hanem három kamera került, melyek közül a Leica által készített RGB főszenzor 40 megapixeles, a monokróm kamera 20 megapixeles, ehhez a pároshoz társul továbbá egy 8 megapixeles telefotó szenzor. A készülék új Leica lencséje háromszoros optikai zoom segítségével akár ötszörös hibrid-zoomra is képes, eddig nem romlik jelentősen a képminőség.

Mondhatni, hogy a Pro variánsba került minden lényegesebb fotós újdonság, mert az alapmodellen ugyanúgy maradt hátul a dupla kamera, a már ismert 20 megapixeles színes szenzorral (f/1.8) és egy 12 megapixeles monokróm (f/1.6) szenzorral. A P20 Pro továbbá a piacon lévő jelenlegi legfényérzékenyebb készülék, képes akár az ISO 102400 érték elérésére. A lencséit f/1.8, f/1.6, valamint f/2.4 rekeszérték jellemzi.

Mindegyik modellel szuperlassú, 960 fps videófelvételek készíthetők, és különösen üdvös fejlesztés a snapshot nevű funkció, ami lehetővé teszi, hogy lezárt képernyőről is 0,3 másodperc alatt lehessen rögtön éles fotót lőni.

Forrás: 24.hu

A mesterséges intelligencia több mint 500 jelenetet tud felismerni 19 kategóriában, ahhoz igazítva a beállításokat, hogy éppen mit fotózunk, legyen az naplemente, tűzijáték, vagy ételfotó. Gépagy támogatja a képstabilizálást is, hogy a remegő kezek ellenére éles felvételek készüljenek, és a fókuszt is segít beállítani prediktív fókusszal. ez azt jelenti, hogy a szoftver elemzi a jelenetet, és képes megjósolni, merre fog mozogni a kép. A bemutatón elhangzott az is, hogy a mobil 109 pontot ért el a DxOMark tesztjén.

A készülékek Magyarországon március végétől lesznek elérhetőek. A  P20 alapmodell a 4GB RAM + 128 GB ROM, míg a P20 Pro 6GB RAM + 128 GB ROM társaságában érkezik. Ajánlott fogyasztói árat még nem tudni, de a bemutatón elhangzott, hogy 679 euró / 899 eurós árakra számíthatunk, ami adó nélkül 212-281 ezer forintot valószínűsít.

HUAWEI P20 / P20 PRO SPECIFIKÁCIÓK:

  • Operációs rendszer: Android 8.1 + EMUI 8.1
  • Kijelző: 5,8 hüvelyk, 2240 x 1080 felbontás LCD panel / 6,1 hüvely OLED panel, 18.7:9-es arány
  • Processzor: Kirin 970, 4 x 2,35 GHz, 4 x 1,8 GHz
  • Rendszermemória: 4 GB / 6 GB
  • Tárhely: 128 GB, nem bővíthető
  • Hátlapi kamera: duálkamera-rendszer / triplakamera-rendszer
  • Akkumulátor: 3400 mAh / 4000 mAh
  • Ár: 679 euró / 899 euró
  • Vízállóság: IP53 / IP67

A LÁJTOS FOTÓS

A hagyományokat követve a P20-nak érkezik majd a kistestvére is, a P20 Lite, ami egy 16 megapixeles és egy 2 megapixeles hátlapi kamerával érkezik. 5,84 hüvelykes Full HD kijelzővel és gyorstöltési támogatással kerül a boltok polcaira, 3000 milliamperórás akkumulátorral, 4 gigabájt rendszermemóriával és 64 gigabájt tárhellyel. A szépítő szelfieffektekkel az olcsóbb variáns sem spórol, megkapja az úgynevezett “természetes szépség” funkciót és a Bokeh hatást és a mesterséges intelligenciával dolgozó algoritmusokat.

A Huawei P20 Lite kék, rózsaszín és éjfekete színekben, március végétől érhető el Európában 369 eurós áron, ami adó nélkül 115 ezer forint körül alakul nálunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik