Mobil

Nem úgy fogy az iPhone X, ahogy az Apple szerette volna

Várakozásokon alul teljesít az Apple idei csúcstelefonja, állítja a tajvani Economic Daily üzleti lap, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, melyek szerint a cupertinói cég az aktuális negyedévre vonatkozó eladási előrejelzéseit az eredeti 50 millióról közel a felére, 30 millióra vágta vissza.

Az Apple a lap értesüléseire semmilyen hivatalos választ nem adott, a piac azonban hiteles forrásként tekint az Economic Daily-re, ami meg is látszott a tőzsdei eredményeken: az információ megjelenését követően mind az Apple, mind a vállalatnak beszállító cégek jelentős árfolyam-veszteséget szenvedtek el.

A gazdasági lap értesüléseit ráadásul alátámasztja, hogy a Reuters Kínában végzett felmérése szerint (a közösségi médiában felbukkanó említéseket vizsgálták) az arcfelismerős szupertelefon iránti érdeklődés meg sem közelíti a keleti országban hatalmas sikert arató iPhone 6 körüli felhajtást.

Az iPhone X 2017-ben nem kevés fejfájást okozott az Apple-nek: az új arcfelismerős technológia miatt kezdetben probléma volt a gyártással, ami befolyásolta a boltokba kerülő darabszámot, majd a telefon azzal került be a hírekbe, hogy a megfelelő darabszám elérése érdekében kiskorúak túlóráztak az összeszerelésért felelős kínai üzemekben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik