Mobil
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Nagy dobásra készül az Apple kijelzők terén

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

tech-újságíró. 2017. 11. 20. 16:48

Korábban a témában:

Ugyan az Apple még csak most adta ki az első OLED panellel felszerelt mobilját, de már javában dolgozik olyan micro-LED kijelzőtechnológián, ami pár év múlva az OLED-en is túltehet – amennyiben sikerül elérni, hogy tömeggyártásba kerülhessen.

A microLED az OLED és az LCD előnyeit kombinálja, jobb fényerőt, telítettséget, kontrasztot, gyorsabb reakcióidőt, hatékonyabb energiakezelést és vékonyabb kialakítást ígér az OLED-nél. Ez annak köszönhető, hogy egy pixel két piros, két kék és két zöld színű mikroLED-ből áll, ezért nem szükséges hozzá háttérvilágítás, a mikropixelek önmagukban szabályozhatók.

A Digitimes kissé pesszimista ezzel kapcsolatban, hiszen az Apple lecsökkentette a technológián dolgozó tajvani csapata létszámát, és egyelőre nem adottak a tömeggyártás feltételei sem. A legfrissebb hírek szerint viszont az almás cég a TSMC tajvani félvezetőgyártóval együttműködésben próbálja megoldani a gyártást akadályozó problémákat.

TITOKBAN KEZDTÉK EL

A 9to5Mac megjegyzi, hogy a leépítés azt is jelentheti, hogy már lezárult a kutatás egy adott fázisa, hozzávéve azt, hogy a tajvani kutatócsoporttal való együttműködés miatt a munkaerő egy részét az Egyesült Államokba szervezték vissza.

Az Apple törekvései akkor váltak egyértelművé, mikor 2014-ben több, a technológiával foglalkozó kis céget is felvásároltak, köztük nagy titokban a LuxVue Technology-t, akiknek állítása szerint a micro-LED technológiája kilencszer nagyobb fényerőt produkál, mint az OLED és az LCD.

Egy évvel rá később az is kiderült, hogy a Qualcommtól vásárolt, korábban szintén kijelzők kutatására használt tajvani titkos laborban már folynak a kutatások.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.