Mobil

A Huawei szerint nem okostelefont, hanem intelligens gépet alkottak

Szívós aksival, káva nélküli hatalmas kijelzővel és mesterséges intelligenciával felvértezett új Mate-telefonokkal indul hadba a Huawei a Samsung és az Apple ellen.

A Huawei szeptemberben már sokat sejtetően elmondta: hamarosan eljön a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt intelligens készülékek kora, amik egyre inkább önmagunk kiterjesztésévé válnak.

Az MI fogja következő szintre emelni az okoskészülékek intelligens fejlődését, mert nem passzívan reagál a felhasználói igényekre. A cég ennek jegyében tartotta meg az idei év utolsó nagyobb horderejű telefonbemutatóját, ahol Richard Yu, a Huawei elnöke mutatta be a Mate széria legújabb tagjait, a Mate10, Mate10Pro és Mate10 Lite készülékeket.

Mindegyik modellben a nemrég bemutatott Kirin 970 dolgozik, aminek különlegessége, hogy ez a világ első olyan chipje, amiben van dedikált neurális feldolgozóegység (NPU), azaz mesterséges intelligenciával vértezi fel a mobilt, ez pedig a teljesítmény optimalizálásán túl olyan feladatokban is segít, mint a fotózás. Emellé 4 gigabájt rendszermemória és 64 gigabájt beépített tárhely társul.

Kompakt kialakítás

Yu szerint egyre inkább heavy userek vagyunk: sokan napi 5-6 órát töltenek a kijelző bámulásával, ezért jobb kijelző, szívósabb aksi kell, és persze kompakt dizájn – ezeket emelte ki az új készülékek hívószavaiként. Az alapmodell és a Pro változat csak kijelzőméret és forma terén különbözik, a nagyobbik Pro variánsra 6 hüvelykes FHD+ (2160x1080p) felbontású, OLED HDR kijelző került 18:9-es képaránnyal, de egy 5,5 hüvelykes testben, ez a hosszúkásabb mobil.

A Mate10 alapmodell  5,9 hüvelykes, 16:9-es arányú RGBW HRD panelt kapott. A hagyományos RGB színhármashoz hozzáadták a fehéret, a kijelző ezt fogja használni megjelenítéshez akkor, ha fehér háttéren olvasunk szöveget (pl. Facebook, e-mailezés), ezáltal 14 százalékkal csökkenteni tudták a kijelző energiafogyasztását. Kiemelték, hogy a Mate 9 elődmodellhez képest vékonyabbá vált, azonos kijelzőméret megtartása mellett.

A Mate 10 Pro IP67-es minősítés és víz- és porálló, míg az alapmodell csak az IP53-mal büszkélkedhet, azaz csepp- és porálló.

Forrás: 24.hu

Mindkét variánsba 4000 milliamperórás telep került, ami normál használat mellett két napot bír szuflával, és a cég állítása szerint 50 százalékkal gyorsabban tölt mint az iPhone 8 Plus, 30 perc alatt tornázható fel 58 százalékra.

A vékony, szimmetrikus kávák miatt csak a szelfi kamerának és a cég logójának maradt hely a Mate10 Pro előlapján, hátulra szorult az ujjlenyomat-olvasó, és a vezérigazgató meg is magyarázta, miért nem hisznek az Apple által gründolt lézeres arcszkenner megoldásban: egyszerűen az ujjlenyomatos azonosítás gyorsabb és jobban kézre áll. A készülék hátuljára el is helyeztek egy sávot, ami nem gyűjti az ujjlenyomatot.

Szebb villát és macskát fotózhatunk

A gyártó a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Leica-val közösen készítette el a Mate10 és a Mate10 Pro hátlapi dupla kamerarendszerét, amit egy 12 megapixeles RGB, illetve egy 20 megapixeles monokróm lencse alkot.

Mesterséges intelligencia támogatja a fotózást is, több 100 millió referenciafotó segítségével fejlesztették ki a valósidejű tárgyfelismerést, aminek köszönhetően a telefon megérti, hogy mit fotóz a felhasználó és a legelőnyösebb beállítást választja ki: ha például egy kajafotót csinálunk a vacsoráról, kiemeli a villát, de megfelelő beállításokkal igazodik a havas környezethez, vagy az éjszakai képekhez, portrékhoz.

Asztali géppé alakítható

A Mate10 és Mate10 Pro Android 8.0-ával és EMUI 8.0-ás felülettel kerül piacra, újdonságokként emelték ki a Smart Screen funkciót, ami lehetővé teszi két alkalmazás egyidejű futtatását akár megosztott képernyő-használattal, illetve a telefon kijelzőjének tükrözésével vagy annak kiterjesztésével.

Szintén az egyedi chipnek köszönhető az EasyTalk technológia, ami megszűri beszélgetés közben a háttérzajt, de a suttogást is felismeri.

Forrás: Huawei

A Mate 10 különlegessége egy PC mód, amivel asztali munkaállomásként használható a mobil, ehhez viszont egy külön dokkoló szókséges. A kiegészítő segítségével a mobil monitorra csatlakoztatható, és külön felületet vezérelhetünk egy bluetoothos billentyűzet és egér segítségével. Az appokat egymástól függetlenül használhatjuk a két külön kijelzőn, a színpadi demóban azt mutatta a cég, hogyan lehet kimásolni egy SMS szövegét a mobilon, majd azt beilleszteni a monitoron szerkesztett prezibe.

A Mate10 Pro négyféle árnyalatban: Titan Grey, Mocha Brown (aranybarna), Midnight Blue, Pink Gold színekben lesz kapható, míg az alapmodellből Champagne Gold, Black, Pink Gold, Mocha Brown darabok adják a választékot.

Kistestvér is jön

A gyártó a két csúcskategóriás készülék mellett első alkalommal mutatott be Lite verziót a Mate sorozat tagjaként. A Mate 10 Lite elő- és hátlapján is egyaránt duál kamera található, a 13, illetve 2 megapixeles lencsével szerelt előlapi duálkamera különlegessége továbbá a tónusjavító vaku, amely automatikusan állítja be a fényerőt a külső fényviszonyoknak megfelelően.

Forrás: 24.hu

A készülék hátlapjára 16, illetve 2 megapixeles lencsék kerültek. A Mate 10 Lite 5,9 hüvelykes 18:9-es képarányú FullHD kijelzőt, és vékonyabb felső és alsó keretet kapott a nagy kijelző-készüléktest arány érdekében. 8 magos Kirin 659 processzor dolgozik benne, és 3340 milliamperórás telepet kapott, amely egyetlen feltöltéssel akár 2 napi használatot tesz lehetővé.

A Mate 10 Lite európai ára 349 (107 ezer forint), a Mate 10-é 699 (215 ezer forint), míg a Mate 10 Pro-é 799 euró (245 ezer forint) lesz. A kelet-és közép európai régióban a Mate 10 Pro lesz elérhető és várhatóan még karácsony előtt a boltokba kerül a Mate 10 Lite-tal együtt. A hazai elérhetőségekről és árról hamarosan hivatalos tájékoztatást ad a cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik