Mobil

Teljesen újra kell majd tanulni, hogyan használjuk az iPhone-t

Egyre több forrás állítja, hogy a Home gomb valóban eltűnhet a következő iPhone-ról, ami ezután suhintásokkal, gesztusokkal lesz vezérelhető egy szoftveres sáv segítségével. Cserébe kapunk viszont szebb képű, az előlap szinte egészét betöltő kijelzőt.

Pár napja írtuk meg: az Apple végre elárulta a következő iPhone bejelentésének hivatalos dátumát, szeptember 12-én minden kiderül a jubileumi mobilról, de addig továbbra sem ritkulnak a szivárogtatások és pletykák.

A cég új mobilja drámaian megváltoztathatja azt, ahogyan eddig használtuk az iPhone-t, a telefon 10 éves történetének eddigi legnagyobb változása várhatóírja a Recode.

Az iPhone egyik legmeghatározóbb eleme tűnhet el, a Home gomb. Ez azt is jelenti egyben, hogy az eddig Home gombbal elérhető funkciókat (készülék feloldása, kezdő képernyőre való visszaugrás) másként végezhetjük el. A Bloomberg szerint mindenre a megoldás a képernyőn való suhintás lesz, egész pontosan vezérlőgesztusokat tesztel a cég.

A kijelzőn egy vékony szoftveres sáv fog megjelenni, ezzel léphetünk interakcióba suhintással, húzással, pöccintéssel a különféle műveletekhez. Ha egy appot például bezárnánk, ahelyett hogy a Home-ra böknénk, a sávot megfogva a kijelző közepére húzhatjuk, majd felfelé pöcköléssel az alkalmazás visszabújik ikonjába. Ezt még elképzelni is egyelőre kusza, szerencsére egy iOS-fejlesztő videón szivárogtatta, hogy néz ki gyakorlatban:

Ahogy a Business Insider is rávilágít, ebben nagy kockázat is rejlik, hiszen ha a szoftveres megoldás nem annyira gyors és megbízható, amit a Home gombtól megszokhatott a felhasználó, az sokat ronthat a felhasználói élményen.

És hogy mit tudunk még ezen felül? Gyorsabb processzor, vékonyabb káva, vezeték nélküli töltés, hatalmas kijelző, 3D-s arcfelismerő szenzor, és minden eddiginél több belső tárhely juthat az iPhone 8-ba, de ennek meg kell majd fizetni az árát, hiszen az elemzők szerint akár az ezer dolláros árcímkét is elérheti a belépőszintű modell.

Szinte biztos, hogy így fog kinézni az iPhone 8
Hitelesnek tűnő fotó leplezi le az Apple idei okostelefonjának külalakját.

Az iPhone eladásai az elmúlt két évben lelassultak, többek közt annak köszönhetően, hogy az iPhone 7 szinte semmilyen lényegibb újítást nem hozott elődjéhez képest, így az Apple joggal remélheti, hogy egy jelentős újratervezés lendíthet a helyzeten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik