Mobil

Vissza a jövőbe: íme a robbanós mobil utódja, a Samsung Note 8

Megérkezett a Samsung Galaxy Note 8, ami olyan mint egy S8+ okostelefon ceruzával. Ugyanakkor míg a kijelző és a memória nagyobb lett, addig az akkumulátor kisebb - vélhetően így próbálják elkerülni a tavalyi fiaskót, az előd robbanós botrányát. A hűséges üzleti felhasználók évek óta várnak új Note mobilra Európában, ez vajon elég lesz a sikerhez?

A Samsung ma lerántotta a leplet új csúcsmobiljáról, a Galaxy Note 8-ról, ami első blikkre a tavasszal bemutatott S8+ tepsi változata ceruzával. Még a meghívó is éppen olyan mint a tavaszi, csak odabiggyesztettek egy stylust is.

Tavaly ősszel hónapokon át arról cikkezett a sajtó, hogy vajon a Note 7 robbanós botránya után folytatják-e a dél-koreaiak a Note szériát? Az egyébként rendkívül népszerű, elsősorban üzleti felhasználóknak szánt sorozatot pedig ezennel már biztosan tovább viszik.

A NOTE-OSOK A LEGHŰSÉGESEBB SAMSUNGOSOK FOTÓ: 24.hu

Ennek részint az az oka, hogy a Note-osok a Samsung mobil részlegének leghűségesebb vásárlói, másrészt azonban a tavalyi modellel is csak millimétereket tévedtek, szó szerint. Ahogy az európai vásárlók már nagyon várták az idei évet: a Note 5 ugye nem került be az öreg kontinens kínálatába, a 6-os sorszám kimaradt, helyette tavaly augusztusban jött a Note 7, amit pár hét után kivontak a forgalomból – pedig ha nincs az aksi malőr, akkor biztosan mondhatom, hogy 2016 legmenőbb okostelefonja volt tudását és kinézetét tekintve is.

Amennyire magasra tették tavaly a lécet a Samsungnál, idén úgy kapcsoltak vissza hármasba, s mindenből kicsit szerényebben látják el mobiljaikat, óvatosabban pakolják meg új funkciókkal, s minden kicsit lassabban készül el a nyolclépcsős ellenőrzési folyamat miatt – ez hivatott garantálni, hogy az új mobilok már nem égnek ki a felhasználók fejében.

DJ Koh, a Samsung Mobilkommunikációs üzletágának elnöke Fotó: 24.hu

Példaképp míg a Note 7 és az S8+ már 3500 milliamperórás akkumulátort kapott, addig a legújabb Note 8 3300 milliamperórásat, ez némi visszalépést jelent, főleg, hogy nagyobb kijelzővel és több memóriával turbózták fel a mobilt.

Időben is óvatosabb duhajok: míg tavaly az MWC-n debütált február végén az S7, majd augusztus elején a Note 7, addig idén már belefért, hogy 2-3 héttel később mutassák be az S8 szériát, de még mindig az iPhone előtt a Note 8 csúcsmobilt.

MINTHA A KETTŐBŐL TETTÉK VOLNA ÖSSZE: S8+ ÉS NOTE 7 FOTÓ: 24.hu, AFP

Node mit is tud? Amikor nézem a specifikációt, a tudását, deja vu érzésem van. Egy káva nélküli S8 Plus tepsimobilt látok, hozzá a megszokott ceruzával. Közben a fejemben a tavalyi Note 7 cikk lebeg, akkor ugyanígy felvetettem, hogy van-e létjogosultsága a Note szériának a fél évvel korábban bemutatott S sorozat mellett, amikor hozzá képest csak kicsit jobb, kicsit nagyobb és van hozzá egy toll? Kell-e vajon kétféle csúcsmobil sorozat a dél-koreai gyártónak?

NOTE 8 SPECIFIKÁCIÓ

  • Méret: 162,5×74,8×8,6 mm
  • Súly: 195 gramm
  • Kijelző: 6,3 colos, 18,5:9 Super AMOLED, QHD+
  • Memória: 6 GB RAM
  • Tárhely: 64 GB + micro SD
  • Processzor: Exynos 8895 (USA+Kína: Snapdragon 835)
  • Hátlapi kamera: 2 db 12 megapixeles (f1,7 és f2,4), optikai képstabilizátor, Dual Pixel
  • Előlapi kamera: 1 db 8 megapixeles (f1,7)
  • Akkumulátor: 3300 mAh
  • Töltés: USB Type-C (adat: 3.1)
  • Hálózat: wifi és LTE (max 1 Gbit/s elméleti letöltési sebesség), Bluetooth 5.0
  • Szoftver: Android 7.1.1
  • Egyéb: hátlapi ujjlenyomat-olvasó, előlapi íriszszkenner, vízálló (IP68), Always-on display
  • Stylus: 0,7 mm átmérő, 108×5,8 mm hossz, 4096 nyomásszint
  • Szín: fekete, arany, kék, szürke
  • ÁR: 999 euró (ez átszámítva 303 ezer forint), Magyarországon ~385 ezer forint
  • MEGJELENÉS: Európában szeptember 15-től
Fotó: 24.hu

Vegyük sorra akkor az újdonságokat!

1) HÁTLAPI DUALKAMERA

Az S8 és S8+ mobilokhoz képest a Note 8 hátlapjára már két, 12 megapixeles kamera került: ez egyrészt biztosítja a kétszeres optikai zoomot, amivel a messzi tájon látható objektumokat közelebb hozhatjuk a fotón, másrészt ott a Huawei P10 telefonnál megismert bokeh effekt, amikor portréfotózás esetén a hátteret elmossa szoftveresen az app.

A két kamera előnye, hogy mivel két képet készít, akár utólag is beállíthatjuk, hogy mossa el a felesleges részeket, így kiemelve a lényeget.

2) UJJLENYOMAT-OLVASÓ

Ugyan sokan azt várták, hogy a Note 8 esetében az ujjlenyomat-olvasó végre bekerül a kijelző alá, ez még nem valósult meg, Maradt az S8 és S8+ mobiloknál megszokott módon a hátlapon – korábban ugyanis a kijelző alatt, az előlapon foglalt helyet a Home gombbal.

Az ujjlenyomatolvasó maradt hátul, csak az S8-hoz képest került mellé még egy kamera Fotó: 24.hu

Kérdéses lesz, hogy a szeptemberben érkező új iPhone-ok esetében ezt meglépte-e az Apple? Azaz beépítette-e a Touch ID-t a kijelző alá? Az eddigi előrejelzések ugyan nem erről árulkodnak, hiszen azt feltételezik, a Samsung S8 és Note 8 okostelefonokhoz hasonlóan a hátlapra kerül az ujjlenyomat-olvasó, méghozzá az almás logó alá.

Hihetetlen, mire váltják le az ujjlenyomat-olvasót az iPhone 8-on
Arcszkenner kerülhet az iPhone 8-ra TouchID helyett.

3) RAJZOLÁS STAND-BY MÓDBAN

Az inaktív kijelzőre rajzolás a Samsung Tab S3 óta nem újdonság, a tableten ugyanilyen stylussal volt lehetőség bármikor firkálni – fel sem kellett hozzá oldani a kijelzőt, ha éppen valami eszünkbe jutott. Immár azonban több oldalnyi szöveget is leírhatunk és elmenthetünk, ha annyira lecsapna ránk a Múzsa. Maximálisan 100 oldalt jegyzetelhetünk vagy rajzolhatunk az inaktív kijelzőn.

Ugyanakkor a ceruza nem csak rajzolásra és jegyzetelésre alkalmas, hiszen a Note 7-hez hasonlóan egy csomó plusz funkcióra képes – mint az S Pennel való

  • képernyőrögzítés,
  • GIF-készítés,
  • fordítás,
  • festés,
  • jegyzetelés,
  • kedvenc appokat is rendelhetünk a stylus menüjébe.

Új funkció a Live Message, ami rögzíti, hogyan rajzolunk vagy festünk, s nem csak a végterméket küldi el a címzettnek, hanem az egész munkafolyamatot. Ezt bárkinek küldhetünk, akinek a telefonja képes animált GIF-et (AGIF) megnyitni.

4) OSZTOTT KÉPERNYŐ – KAPCSOLT APPOK

Az osztott képernyő nem újdonság, maga a tiszta Android is képes több appot futtatni így (a Marshmallow 6.1-nél még rejtett funkció volt, de a Nougat 7.0-ra bevezették a multiablakos nézetet).

Ezt gondolták tovább a Samsungnál: a Note 8 esetében összekapcsolhatunk appokat. Ha összepárosítjuk az e-mailt és a térképet, ezekre bökve a két app osztott képernyőn nyílik meg automatikusan, így kikereshetjük, hol, mikor lesz találkozónk, milyen útvonal lenne a legideálisabb.

Az appokat összekapcsolhatjuk Fotó: 24.hu

 

5) MOBIL ÉS PC EGYBEN

Amíg a Microsoft sokáig próbálkozott azzal, hogy mobiljaiból életképes PC-t varázsoljon, addig a Samsungnak meglepően gyorsan sikerült ez. Az S8 és S8+ okostelefonokkal együtt debütált a DeX felület, azaz desktop experience, az “asztali élmény”, amit megszokhattunk, ha PC-t vagy laptopot használunk.

Az új Samsung S8 nemcsak egy mobil, hanem PC is
A dél-koreaiak megvalósították azt, ami a Microsoftnak nem ment. Megérkezett a Samsung DeX.

Egy dokkoló segítségével már csak az S8 családot, de az új Note 8-at is könnyen PC-vé alakíthatjuk. Monitorra, billentyűzetre és egérre persze szükség lesz. A bluetoothos kiegészítők egyenesen a telefonra csatlakoznak rá.

Plug, play and work módon működik, azaz elég rádugni az eszközt és használni. A telefon azonnal érzékeli, hogy desktop üzemmódra kell váltani, s kis várakozás után a monitoron megjelenik a felület. A hívásokat is tudjuk a gépen fogadni, s az alsó sarokban megjelenő üzenetekre is tudunk válaszolni.

Fotó: 24.hu

A felület eléggé hasonlít ahhoz, amit egy Windows- vagy Mac-felhasználó megszokott: drag-and-drop módszerrel kaphatunk fel az asztalon akár több appot, és tehetünk arrébb, vagy akár rögtön törölhetjük is őket. A billentyűkombinációk is működnek, berakhatunk két programot osztott képernyőre vagy kitehetjük teljes nézetre is.

NOTE 8-CAL IS MŰKÖDIK A SAMSUNG DEX FOTÓ: 24.hu

A cél egyértelmű: az irodákban és akár otthon is leváltani az asztali számítógépeket. Olyan munkaállomásokat hozva létre, ahol bárki leülhet bárhová, hiszen az állandóan nálunk hordott mobilon van a rendszer, a saját felületünk, a saját beállításaink. Elég bedokkolni, és feláll a rendszer, használhatjuk a dokumentumainkat, képeket, videókat, de akár egy távoli számítógéphez is hozzáférhetünk.

A DeX dokkoló ára 35 ezer forint, azok, akik előrendelik a Note 8-at, ajándékba kapják a telefonhoz.

INNOVÁCIÓRA SZÜKSÉG VAN

Összességében egy szuper mobilt hozott össze végre az európai üzleti felhasználóknak is a Samsung, ha az idei évet végre botrányoktól mentesen zárják, az stabilizálja a helyzetüket, ugyanakkor továbbra is fennmarad a kérdés, meg tudnak-e újulni? Innovációra ugyanis szükség van – ha nem ők lépik meg, más fogja.

Fotó: 24.hu

A Samsungnál megszokott borsos ár nem marad el: 999 euróért kerül a boltokba szeptember közepén a Note 8, ez Magyarországon akár 385 ezer forintos árcímkét is valószínűsíthet. Nálunk fekete, arany és kék színben lesz kapható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.