Mobil

Bizonyossá vált, miért égtek le a Note 7-ek

A felhasználók a kezüket, a Samsung a hírnevét égette meg a Galaxy Note 7-essel. Annyira óvatosak, hogy a következő széria is csúszni fog.

A hibás akkumulátorok miatt fogott tüzet és kozmált oda a Samsung Galaxy Note 7 – közölte a gyártó hétfőn a Telegraph cikke szerint. A lap megjegyzi, ezt 3 hónappal azután jelentette be a techipar történetének egyik legnagyobb buktáját elkönyvelő cég, hogy visszavonta a kudarc szinonimájává lett készüléket a piacról.

A Samsung eleinte kizárta, hogy a telefon hardveréhez vagy szoftvereihez kapcsolódott volna a hiba, azt pedig szentül megígérte, hogy az S8-ban ennek már nyoma se lesz. A cég közleménye, a biztonság iránti új elkötelezettségről és megújuló munkafolyamatokról, kultúráról ír, miközben a befektetők bizalma mélyen megrendült. Érdekes, hogy a Samsung más üzletágai révén még így is profitot termelt.

Mindenesetre Koh Dongdzsin, a Samsung mobilrészlegének főnöke hétfőn Szöulban legalább ez ügyben megnyugtatott mindenkit: tényleg csak az akksi volt a saras. Koh elnézést kért mindenkitől a hibáért és közölte, hogy helyre akarják állítani a bizalmat a cég iránt.

Az említett S8-as premierjét el is tolják, nem február 27-én mutatják be a barcelonai Mobile World Congressen. Koh arról nem beszélt, mikor történhet ez meg, a találgatások szerint április-május környékén.

A mobilos főnök megemlítette még, hogy a két részletben, tavaly augusztusban és októberben visszahívott 3 millió készülék 96 százaléka vissza is érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik