A Facebook már rég túllépett az egykor megszokott funkcióin, és egy ideje már nem csak simán közösségi oldal, ahol az emberek szöveges postokat, vagy macskás fotókat osztogathatnak meg egymással. A fejlődés legutóbbi jele az élő videós közvetítések bevezetése volt, amelyet néhány napja tettek elérhetővé mindenki számára (na jó, kivéve a Windows Phone felhasználókat, de ez nem a Facebookra nézve kritika ugyebár).
A frissített funkciókkal immár a csoportokban és eseményekben is használhatjuk az új szolgáltatást. Ez tehát azt jelenti, hogy ha egy zárt csoportban, vagy egy esemény oldalán indítunk egy videó-streamet, azt csak a csoport tagjai, illetve az eseményre már feliratkozók láthatják.
Ennek így elsőre talán nem sok használt láthatjuk, de például ha azt vesszük alapul, hogy valaki egy esküvőről “tudósít”, akkor mindjárt jobban érthető, hogy mi lenne az új funkció értelme, hiszen ez az esemény kellően zártkörű ahhoz, hogy ne bámulja bárki, aki online módon arra téved. Továbbá az újítás arra is jó, hogy például egyfajta elszeparált “kérdések – válaszok” eseményt lehessen létrehozni, ahol nem kell attól tartani, hogy a trollok is megtalálnak minket.
Az újítás iOS-en és Androidon egyaránt elérhető lesz az elkövetkezendő hetekben, bár sokaknak még a “normál” élő videózás ikonja sem jelent meg az alkalmazásban – másfél milliárd irányba szétszórni egy frissítést nem éppen egyszerű. De türelem…