Mobil

Apa, kezdődik: az FBI most az Androidot törné fel

Ha jogilag nem is lett precedens az FBI-Apple acsarkodásból, a jelek szerint vérszemet kaptak a hatóságok, és más rendszerekre is befurakodnának.

Az FBI valószínűleg hisz az egyenlő esélyekben, ezért nem csak az Apple-től kéri, hogy legyen feltörhetőek a telefonjai, hanem a Google-t is hasonlóra szeretné rávenni az Android kapcsán, holott korábban már elhangzott, hogy ők sem igazán járulnának hozzá ahhoz, hogy gyárilag lehessen sebezhető a rendszerük.

Az American Civil Liberties Union (ACLU), vagyis az Amerikai Polgárjogi Unió készített is gyorsan egy térképet, hogy a tengerentúlon mely államokban kérte a bíróságot az FBI arra, hogy kötelezze az Apple-t vagy a Google-t (esetleg mindkettőt) arra, hogy márpedig biztosítson hozzáférést az operációs rendszerhez, és így a telefonhoz. Mindez a térképen úgy néz ki, hogy a kék szín az Apple-t, a piros a Google-t, a lila pedig azt jelöli, hogy mindkét cég “ellen” dolgozik az FBI.

google apple fbi

Azonban meg kell említeni, hogy ezek az esetek nem mind olyanok, mint a San Bernardinóban történt lövöldözés, ami miatt kipattant az egész Apple kontra FBI ügy. A két cég “önszántából” már több esetben tett hozzáférhetővé telefonokat, de ez jellemzően azért volt lehetséges, mert nem voltak titkosítva, és ilyenkor egyszerűen annyi történt, hogy az Apple vagy a Google segített betekinteni a mobilokba, nem pedig az, amit az FBI el szeretne érni, hogy legyen egy számukra minden esetben elérhető hátsó ajtó.

San Bernardino egyébként elég tanulságos eset, hiszen az FBI komoly köröket futott, de valahogy nem tudta átverekedni magát az Apple-ön, hiszen melyik telefongyártó építene be önszántából egy állami szervek számára használható biztonsági rést az eszközeibe, mikor mostanság egyébként is mindenki a biztonságról beszél. Emellett pedig ez az ügy épp ott tart, hogy az FBI állítólag az Apple segítsége nélkül is fel tudta törni a kérdéses iPhone-t, és most épp az Apple gondolkozhat azon, hogy vajon hogyan sikerülhetett mindez a szerveknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik