Mobil

Padlót fogott a Nexus 6 ára

A 2015-ös évjáratú új Nexusok érkezésének hatására a pincébe zuhant az elődmodell ára.

A Google néhány napja leplezte le az LG által gyártott Nexus 5X-et és a Huawei gondozásában készült Nexus 6P-t, ami jelentős árcsökkentést eredményezett Nexus 6 fronton. Az egy évvel korábban bejelentett, Motorola eredetű és természetesen általunk is alaposan letesztelt Nexus 6 32 GB-os modellje egy éve 649 dolláros (182 ezer forint) áron debütált a kereskedelmi forgalomban, most azonban akár már 299 dollár (84 ezer forint) ellenében a miénk lehet. Megjegyzendő, hogy ez egy limitált készletre vonatkozó akciós ebay ár, de több mint valószínű, hogy hamarosan a Google is jelentősen csökkenteni fogja a készülék hivatalos listaárát.

Snap484

A 159,3 milliméter hosszú és 184 gramm tömegű Nexus 6 83 milliméter széles, a vastagsága pedig eléri a 10,1 millimétert. A kereken 6 colos képátlójú AMOLED érintőkijelző a legfrissebb trendeknek megfelelően 2560×1440 pixeles QHD felbontással rendelkezik, ily módon a Gorilla Glass 3 védelmet élvező panel pixelsűrűsége a nagy méret ellenére is eléri a 493 ppi-t. A minden körülmények mellett korrekt sebességről a Samsung Galaxy Note 4-ben is ott figyelő Snapdragon 805 gondoskodik, a maga négy darab 2,7 GHz-es órajelű Krait 450-es processzormagja, illetve Adreno 420-as GPU-ja révén. A RAM 3 GB kapacitású, a kiviteltől függően 32/64 GB-os belső memória pedig microSD-slot hiányában és a Nexus hagyományoknak megfelelően sajnos nem bővíthető. Az előlapi kamera 2 megapixeles felbontású, hátoldali társa pedig elsősorban 13 megapixeles felbontásáról, optikai képstabilizátoráról, dupla LED-segédfényéről, f2-es fényerejéről, HDR+ funkciójáról, illetve 4K felbontású videófelvevőjéről ismerszik meg.

Említést érdemel továbbá a 3220 mAh kapacitású és nem cserélhető akkumulátor, a sztereó hangszórópár, a villámgyors Wi-Fi és LTE adatátvitel, a Bluetooth és NFC támogatás, illetve a hamarosan Android 6.0-ra frissíthető operációs rendszer. Érdekesség, hogy a gyorstöltés funkció révén alig 15 percnyi töltéssel mintegy 6 órás működési időt nyerhetünk.

Snap486

Ajánlott videó

Olvasói sztorik