Mobil

YotaPhone 3: újabb kétarcú különcmobil

Az orosz gyártó hamarosan kiadja harmadik generációs duplakijelzős okostelefonját.

A smartphone piac az elmúlt időkben mintha egy kicsit beszürkült volna, hiszen a gyártók különböző készülékei platformtól függetlenül lényegében szinte mind ugyanúgy néznek ki és ugyanolyan funkciókat vonultatnak fel, illetve leginkább csak kijelzőméret és processzor frekvencia tekintetében térnek el egymástól. Az LG ívelt telefonokkal színesíti a piacot, a Samsung pedig az oldalélekre hajtja rá a kijelzőt, de igazából ezek a telefonok sem hoznak lényeges új funkciókat. Nem úgy azonban az Ororszországban székelő Yota Devices, mely hamarosan már a harmadik olyan telefonjával jelenik meg a piacon, ami elölről egy hagyományos okostelefon, hátulról viszont már lényegében egy kompakt e-könyv olvasó.

A Yota Devices 2012 decemberében jelentette be az első YotaPhone-t, melyet aztán 2014 februárjában követett a számos területen továbbfejlesztett YotaPhone 2. Friss hír, hogy a gyártó bejelentette: hamarosan érkezik a YotaPhone 3. Érdekesség, hogy a harmadik generációs készülék a kínai ZTE gyártósorain fog készülni, azt viszont sajnos egyelőre még nem tudni, hogy az újdonság pontosan milyen specifikációkkal rendelkezik majd. A cég munkatársai annyit azért elárultak, hogy a YotaPhone 3 valamikor 2016 első negyedévében fog megérkezni, és első körben 100 ezer példány készül majd belőle, ami sajnos nem túl nagy mennyiség. A várható ár egyelőre ismeretlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik