Mobil

Kétarcú különcmobil – teszten a YotaPhone

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 09. 15. 06:00

Végre egy olyan izgalmas okostelefon, mely szakít a hagyományokkal és egy helyett két kijelzőt virít.

Ha azt halljuk, hogy Oroszország, akkor mostanság vélhetően keveseknek jut eszükbe egy okostelefon. Nos igen, ezen ország nevének hallatán sokkal inkább Putyin arcképe, menetelő katonák és az ukrajnai konfliktus villan át az agyunkon, pedig az oroszok bizony többek közt remek okostelefonokat is tudnak ám gyártani. Ékes bizonyíték erre a Yota Devices, mely igen méretes kavicsot dobott a smartphone-ok állóvízébe azzal, hogy bejelentette a keresztségben YotaPhone nevet kapott, mindenképpen egyedi elgondolás mentén kialakított készüléket. És ez a mobil most az eMAG jóvoltából vendégeskedik a szerkesztőségünkben.

mp-y01 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

Külcsín
Ha azt asztalon ott hever egy YotaPhone (C9660), akkor első blikkre akár valamilyen kompakt Sony Xperiának is nézhetjük, ami elsősorban a szögletes vonalvezetésnek és a minimalista designnak köszönhető. Az egész pontosan 9,99 milliméter vastag készülékház teljes egésze műanyagból készült, de szerencsére a jobbik fajtából, így aztán a tapintásérzet teljesen rendben van. A 146 grammos telefon fekete és fehér színváltozatokban hagyja el a gyártósorokat – hozzánk a fehér variáns érkezett meg. Rangos designdíjra ugyan nem igazán esélyes a YotaPhone, de unalmasnak semmiképpen sem mondanánk, és ebben többek közt annak is szerepe van, hogy a hátoldal felső szekciója enyhén meg van hajlítva.

mp-y02 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

Felszereltség
A hangerőt a baloldalt elhelyzett nyomógombokkal lehet állítani, az ellentétes oldal pedig sajnos teljesen csupasz és kihasználatlan, pedig egy dedikált exponálógomb remekül elfért volna itt. Felül keresendő az elmaradhatatlan 3,5 milliméteres jack-dugalj, amitől jobbra egy az on/off gombbal egyedi módon kombinált microSIM-slotra lehetünk figyelmesek. Mikrofonból felül és alul is található egy, és az utóbbi mellett egy fedetlen microUSB-port is helyet kapott. Kár, hogy a microSD bővíthetőségről le kell mondanunk, ezenkívül pedig azért sem jár piros pont, hogy az akkumulátor egyrészt relatíve kis kapacitású (1800 mAh), másrészt pedig nem is cserélhető. Az egynapos üzemidő persze azért benne van a pakliban, de sokkal több már nem igazán.

 mp-y06 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

 mp-y07 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

Első kijelző
Az előlapon egy 4,3 colos és 1280×720 pixeles HD felbontású IPS LCD landolt, melynek képminősége simán vállalható, hiszen például a pixelsűrűsége eléri a 342 ppi-s szintet. A 16:9 képarányú panel fényereje lehetne egy kicsit nagyobb, a megvilágítás erősségét automatika szabályozza, a betűméret pedig öt fokozatban állítható. A 16:9 képarányú display 16,7 millió színárnyalat megjelenítésre képes és sajnos csak relatíve kis részét uralja az előlapnak, vagyis a kávák igen vastagok, főleg alul és felül. Ez többek közt amiatt van így, mert az LCD alatt és felett is van egy-egy érintősáv, melyekkel a telefon bizonyos funkciói érhetők el. A kijelző alsó sorában megjelenített virtuális gombok akár el is tüntethetők, ezek szerepét ugyanis átveheti az LCD alatti érintősáv, de a két megoldás akár egyszerre is használható egymás mellett.

 mp-y09 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

mp-y08 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

Második kijelző
A hátoldalt egy pontosan akkora, 4,3 colos képátlójú képmegjelenítő uralja, mint az előlapot, azonban a hasonlóságok sora ezzel rögtön véget is ért. A hátsó kijelző ugyanis egy háttérvilágítás nélküli e-ink display, mely nem 720p HD, hanem csak 640×360 pixeles felbontással rendelkezik és színeket nem, hanem csak 16 szürkeárnyalatot képes megjeleníteni. Ez a technológia ugyebár az e-book olvasókból érkezett és számos előnye közül kiemelendő, hogy a nézegetése során nem fárad el a szemünk, illetve, hogy csak akkor fogyaszt energiát, amikor éppen változik a tartalma. Ez a display nem érintésérzékeny, ami a használhatóságra sajnos rányomja a bélyegét – a második kijelzőt egyrészt az alatta lévő érintősáv, másrészt pedig a hangerőállító gombok segítségével kezelhetjük.

mp-y11 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

mp-y13 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

Van képe hozzá
A hátoldali kijelzőn remekül olvashatunk például e-könyveket, bár a mindössze 4,3 colos képátló némileg behatárolja a lehetőségeket. A személyre szabhatóságról villámgyorsan beállítható háttérképek gondoskodnak, melyek egyfajta digitális tetoválásként díszítik a készülék hátoldalát. Amikor fejjel lefelé fekszik a telefon az asztalon, akkor az e-ink kijelzőn is megjelennek a bejövő hívások és SMS-ek, ezenkívül pedig arra is lehetőség van, hogy az időjárás-, illetve tőzsdei infókat megjelenítsük rajta. A zenelejátszó ezen a kijelzőn is megmutatja az aktuálisan hallgatott album borítóját, fotózás közben méretes “Smile For The Camera” feliratot figyelhetnek a fotóalanyok, akik az exponálást követően rögtön láthatják is az elkészült végeredményt. Remek dolog, hogy akár egy térképrészletet, vagy bármilyen feljegyzést is kitehetünk az e-ink panelre, melyre egyébként egy kétujjas hosszirányú lapozó mozdulattal az előlapi kijelző aktuális képe is bármikor áttehető.

 mp-y12 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

Kamera
A hátoldali főkamera, mely ugyebár értelemszerűen a második kijelző mellett található, 13 megapixeles felbontású, autofókuszos és LED-segédfényes, arra pedig nem árt odafigyelni, hogy a szokatlan helyre került optikába fotózás közben ne lógjon bele az ujjunk. A képarány 4:3, illetve 16:9 lehet, a képminőség teljesen korrekt, ezenkívül pedig említést érdemel még az arcdetektálás, a HDR üzemmód, a panorámakép funkció, a geotagging, a digitális effektezési lehetőség, illetve a négy gyári témabeállítás. Íme néhány tesztfotó (klikk a képekre a nagyobb mérethez):

mp-yt01 (mobilport, teszt, yotaphone, android, orosz)

 mp-yt02 (mobilport, teszt, yotaphone, android, orosz)

 mp-yt03 (mobilport, teszt, yotaphone, android, orosz)

 mp-yt04 (mobilport, teszt, yotaphone, android, orosz)

 mp-yt05 (mobilport, teszt, yotaphone, android, orosz)

 mp-yt06 (mobilport, teszt, yotaphone, android, orosz)

A videófelvevő simán megugorja a manapság már jogosan elvárható Full HD szintet: az 1920×1080 pixeles felbontású mozgóképek 20 Mbit/s-os bitrátával, 30 fps sebességgel és sztereó hangsávval rendelkeznek. Tesztvideónk:

 

Zöld robot
Az Android 4.2-es Jelly Beant nem éppen tegnap, hanem még 2012 novemberében jelentette be a Google, és a YotaPhone-on elérhető 4.2.2-es javított kiadás is 2013 februári keltezésű. Magyarul aki a legújabb KitKat, vagy ne adj Isten Android L élvezeteket hajhássza, az a YotaPhone-t nagyon gyorsan felejtse el! A felhasználói felület lényegében teljesen megegyezik a default Android UI-val, hozzáadott értéket pedig azok a Yota appok képviselnek, melyek közös vonása, hogy a kijelző jobbfelső sarkában lévő virtuális gombra rábökve azonnal átlövik a képüket a hátsó kijelzőre. A standard droid mellett kapunk egy Chrome böngészőt is, ezenkívül pedig említést érdemel még a Movie Studio app, a YouTube kliens, a sajnos nem teljes licences Office Studio 7, a számológép, a naptár, a térkép, a navigáció, illetve a diktafon. Az alap zene- és videólejátszótól nem szabad túl sokat várnunk, az FM-rádió használatához pedig be kell dugnunk valamilyen vezetékes headsetet a telefonba. Az alapszettnek egyébként többek közt egy ilyen füles, valamint egy 1,5 Amperes kimenetű töltő is a részét képezi.

 mp-y14 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

 mp-y15 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

Kijelzőnként egy-egy mag
A megfelelő számítási teljesítményről és az alapvetően gördülékeny használhatóságról egy Qualcomm Snapdragon 400-as chipset gondoskodik. A 28 nanométeres gyártási technológia révén készített MSM8960T chipset a Sony Xperia SP-ből lehet ismerős: a két darab 1,7 GHz-es Krait 300-as processzormag mellett egy 400 MHz-es órajelű Adreno 320-as GPU található. Mindez a 2 GB RAM-mal párosítva teljesen korrekt felhasználói élményt biztosít, még akkor is, ha a 6969 pontos Quadrant teszteredmény, illetve a 194/337 MFLOPS-os Linpack teljesítmény nem igazán számít új rekordnak. Az integrált flashmemória 32 GB kapacitású és ebből alaphelyzetben mintegy 26 GB szabad. Az LTE és HSPA+ remek mobilnet sebességet garantál, és persze a/b/g/n Wi-Fi-t, Bluetooth 4.0-át, GPS-vevőt és USB OTG-t is kapunk a pénzünkért, NFC-t azonban nem.

mp-y16 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

mp-y05 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

Konklúzió
A YotaPhone egyrészt egy teljesen átlagos tudású középkategóriás androidos okostelefon, másrészt pedig egy kompakt e-book olvasó, és pontosan ez a kombináció teszi érdekessé az egész készüléket. Nagy kár azonban, hogy a YotaPhone sajnos igen drága, hiszen az eMAG kínálatában a cikk írásakor mintegy 130 ezer forintos áron érhető el, ezenkívül pedig egy frissebb Android szoftvernek és egy combosabb akksinak is örültünk volna. A kezelhetőség terén is vannak még kihívások, azonban hamarosan érkezik a készülék második generációs kiadása, melynek már a hátoldali kijelzője is érintésérzékeny. Tárt karokkal várjuk!

YotaPhone (C9660)
Pozitívum: egyedi koncepció, általánosan korrekt minőség, szép 720p HD LCD kijelző, minimális fogyasztású e-ink display, fürge működés, 2 GB RAM, 32 GB belsőmemória, 13 megapixeles kamera, FM-rádió, LTE, HSPA+, Bluetooth 4.0, USB OTG.
Negatívum: a második kijelző körülményesen kezelhető, régi Android szoftver, az akkumulátor lehetne nagyobb kapacitású, nem bővíthető a memória, nincs NFC, túlzottan magas ár.

mp-y03 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink) 

 mp-y04 (mobilport, teszt, android, okostelefon, yotaphone, orosz, e-ink)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.