Mobil

Teszten a legdurvább Sony csúcsmobil, az Xperia Z3+

Körbejártuk, hogy pontosan milyen előrelépéseket jelent a Z3+ a gyártó korábbi készülékeihez képest.

Az elmúlt években hozzászokhattunk már ahhoz, hogy a Sonynál igen gyorsan zajlanak az események, már ami az új csúcsmobilok felbukkanását illeti. 2013 januárjában jött ki az Xperia Z, melyet szeptemberben követett az Xperia Z1, aztán pedig tavaly februárban megérkezett az Xperia Z2, és szeptemberben már az Xperia Z3-tól volt hangos a szaksajtó. Míg más gyártók évente általában csak egy flagshipet mutatnak be, addig a Sonynál alig fél év egy új csúcsmobil életciklusa, aminek persze az az ára, hogy időről időre csak kisebb-nagyobb ráncfelvarrásokat és nem teljesen új termékeket kapunk. Jelen írásunkban az idén májusban bejelentett Xperia Z3+-szal foglalkozunk, ami egyébként szinte teljesen megegyezik az áprilisban a japán piacon Xperia Z4 néven bejelentett készülékkel. Mivel az Xperia Z3+ csak minimálisan különbözik az általunk korábban már részletesen bemutatott Xperia Z3-tól, ezúttal inkább csak az újdonságokat és a változásokat vesszük sorra.

 

Külcsín
A még mindig a szépséges, de talán egyre unalmasabb Omnibalance designiskola jegyében fogant és négyféle színváltozatban készülő Xperia Z3+ szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint az elődje, de persze azért akadnak kisebb-nagyobb változások. Ilyen például, hogy 7,3-ról 6,9 milliméterre csökkent a vastagság, illetve, hogy a tömeget sikerült lefaragni 152-ről 144 grammra. Maradt az elöl-hátul üveg-, oldalt pedig fémborítás, de ez utóbbi felülete most egy kicsit sötétebb és jobban csillog. Az Xperia M4 Aquát követően az IP68-as minősítésű Z3+ a második olyan Sony mobil, melyen már kihajtható ajtó nélkül is sikerült vízállóvá tenni a microUSB portot, illetve fontos változás, hogy oldalról eltűnt a méretes dokkolócsati. Az ily módon a korábbiaknál is letisztultabb designú telefonhoz új dokkoló jár, melyben már nem fektetve, hanem állítva kell behelyezni a mobilt. A baloldali kis ajtó mögött található a rejtett Reset gomb és a kombinált microSD/nanoSIM tálca.

 

 

Akkumulátor
Az akkumulátor változatlanul fixen bent figyel az unibody készülékházban, és a vékonyítási őrület miatt 3100-ról 2930 mAh-ra csökkent a kapacitása. Tény, hogy a fejlett Stamina technológiával megáldott Z3+ még így simán tudja hozni az optimális esetben 2 napos üzemidőt, azonban néhány órával mindenképpen csökkent a használati ideje. Az EP880 típusjelzésű gyári töltő 5 Volt mellett 1,5 Amperrel tölt (7,5 W), így amennyiben ki szeretnénk használni a Z3+ által támogatott QuickCharge 2.0 gyorstöltő funkciót, akkor 30 euró ellenében be kell szereznünk egy UCH10-es töltőt, mely már 9-15,3 W teljesítményű. Utóbbi megoldás révén 30 perc alatt nulláról hatvan százalékosra tölthető az akksi. Vezeték nélküli töltési opció sajnos továbbra sincs.

 

 

Kijelző
Az előlap 70,9 százalékát uraló IPS LCD érintőkijelző változatlanul 5,2 colos képátlójú és 1920×1080 pixeles felbontású, vagyis a Sony még most sem lépte meg a QHD-re történő váltást. A 424 ppi-s pixelsűrűségű panel képminősége ettől függetlenül rendben van – pozitívum, hogy a fényerő 16 százalékot nőtt, azért viszont kár, hogy a kontrasztarány némileg csökkent. A Triluminos és X-Reality technológiájú panel akár már vizes kézzel is kezelhető, melynek azonban az az ára, hogy felületén apró pöttyökre lehetünk figyelmesek: a Z3-on nem voltak ilyen pöttyök, de például a Z1-en igen.

 

Kamera
A 6,9 milliméteres vastagság a készülék teljes felületére értendő, így sok riválistól eltérően a kamera nem emelkedik ki a hátlap síkjából. Újdonság, hogy a kamera előtt nincs kivágva a nagy üveglap, ellenben az apró LED-segédfény előtt igen – eddig pont fordított volt a felállás. A kameramodul lényegében változatlan már a Z1 óta, vagyis adott egy 1/2,3 colos és 20,7 megapixeles képérzékelő, ami előtt egy 25 milliméteres nagylátószögű objektív található. Optikai képstabilizátor és teljesen manuális üzemmód továbbra sincs, és a képminőség sem sokat javult. Mindenesetre a képérzékelők minőségét vizslató DxOMark 82 pontra értékelte a Z3+-t, míg a Z3 és a Z2 korábban csak 79-79 pontot kapott. Amúgy a listavezető Samsung Galaxy S6 edge 86 pontos, a Note 4 83 pontos, az aktuális iPhone-ok pedig 82-82 pontosak. A frontkamera sokat fejlődött, hiszen 2-ről 5 megapixelre nőtt a felbontása: az 1/5 colos szenzor előtt egy f2,4-es objektív figyel.

 

Szoftver, hardver
A Z3+ egyike azoknak az első Sony termékeknek, melyek már gyárilag Android 5.0-ás Lollipoppal érkeznek, és nemrégiben már meg is kezdődött az 5.1-es frissítés terítése. A felhasználói felület nem sokat változott, a belső hardver viszont igen, ugyanis a négymagos Snapdragon 801 chipset átadta a helyét a nyolcmagos Snapdragon 810-nek. A 64 bites és 20 nanométeres új SoC a maga 2 és 1,5 GHz-es processzormagjaival és Adreno 430-as GPU-jával egyáltalán nem gyenge, de sajnos ezúttal is igen komolyan melegszik, és ilyenkor alaposan visszavesz a sebességéből. Sőt, adott esetben annyira túlmelegszik a vas, hogy egyszerűen kikapcsolja magát a telefon. Teszteredményeink a következők: AnTuTu – 50889 pont, Geekbench 3 – 1046/3183 pont, Basemark OS II – 1302 pont, Basemark X 19972 pont. Nincs mese, e tekintetben az S6-osokban lévő 14 nanométeres Exynos 7420-as chipkészlet abszolút verhetetlen. A RAM változatlanul 3 GB kapacitású, ami bőven elég is, a flashmemória pedig ezúttal fixen 32 GB-os, vagyis a Z3-tól eltérően a Z3+ már nem kapható 16-os kivitelben.

 

 

 

Egyéb újdonságok
A mobilnet immár nem csak 150 Mbit/s-os sebességgel “araszol”, hanem 300 Mbit/s-os őrült tempóval száguld, de persze ennek vajmi kevés előnyét látjuk a hétköznapi használat során. Az előlapi hangszórókon kicsit változtattak a sonysok, de a HTC-féle BoomSound szintjére nem sikerült feljutni, sőt, mintha némi visszalépést tapasztalnánk a Z3-hoz képest. Újdonság az LDAC nevezetű Bluetooth kodek támogatása, melynek révén a sávszélesség 328-ról 990 Kbit/s-ra nőtt. Okosabb lett a headset támogatás is: mostantól már nemcsak Sony, hanem bármilyen egyéb füles esetében működik, ráadásul már nem manuálisan, hanem teljesen automatikusan a detektált impedancia alapján történő hangoptimalizálás. Ezenkívül pedig a jack dugalj Hi-Res Audio megoldásának mintavételi frekvenciáját 96-ról 192 kHz-re emelték.

 

Konklúzió
A Sony Xperia Z3+ egy olyan készüléknek a ráncfelvarrt új kiadása, mely korábban egy ugyancsak másik mobil ráncfelvarrt új változata volt. Félreértés ne essék, a Z3+ egy nagyon is szerethető high-end készülék, csak éppen kevés valódi újdonság van benne, ráadásul akkor, amikor a riválisok egyre másra adják ki az ütősnél ütősebb új fejlesztéseiket. Ehhez ráadásul hozzájön még az elképesztően magas ár: a Sony Center hivatalosan 250 ezer forintos áron listázza a Z3+-t, a Z3-as elődért pedig ugyanitt 170 ezer magyar pengőt kérnek el. Szürkeimportos formában persze ennél barátibb, 170, illetve 120 ezer forintos áron kapható a Z3+, illetve a Z3.

 

 

Hogyan tovább?
Nyílt titok, hogy a Sonynak már nagyon szüksége lenne egy abszolút felsőkategóriás, QHD kijelzős androidos készülékre. Sokan talán nem tudják, hogy már létezik ilyen készülék, de az egyelőre csak az USA-ban kapható: az Xperia Z4v körülbelül akkora méretű, mint az Xperia Z1, de kijelzője már QHD felbontású és a vezeték nélküli tölthetőség sem hiányzik belőle. Ha hihetünk a pletykáknak, a Sony szeptemberben leplezi majd le első nemzetközi piacos QHD készülékét, az Xperia Z5-öt, melyben állítólag már Snapdragon 820-as chipset, 4 GB RAM és vadonatúj kamera lesz. Így legyen!

Sony Xperia Z3+ (E6553)
Pozitívum: az eddigi legletisztultabb formatervű Sony csúcsmobil, szupervékony kialakítás, könnyebb az elődjénél, minőségi anyagok, vízállóság, fedetlen microUSB-port, száműzött dokkolócsati, megnövelt fényerejű és vizes kézzel is kezelhető kijelző, fürge működés, bővíthető memória, javított frontkamera, továbbfejlesztett audió megoldások, gyorsabb LTE mobilnet, dual-band Wi-Fi, NFC, FM-rádió.
Negatívum: még mindig csak Full HD kijelző, a kijelző kontrasztaránya kicsit csökkent, kisebb kapacitású lett az akkumulátor, alapáron nem jár gyorstöltő, nincs vezeték nélküli tölthetőség, fokozott melegedési hajlam, a kamerában nincs OIS és teljesen manuális üzemmód, magas kezdőár, egyeseknek hiányozhat az ujjlenyomat szenzor és az infravörös port.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik