Mobil

Ezekben a mobilokban van a legtöbb memória

Ha igazán nagykapacitású belsőmemóriával szerelt készülékre vágyik, akkor ezen modellekre mindenképpen érdemes odafigyelnie.

Míg a jelenleg kapható legolcsóbb okostelefonok többségében 4 GB flashmemória található, a középkategóriában ma már 8-16 GB mondható átlagosnak, a felsőkategóriás példányok minimum 32 GB memóriát vonultatnak fel, ami aztán jó esetben microSD memóriakártyával bővíthető. De természetesen a 32 GB-on túl is van élet.

Az igazi nagyágyúkban ma már 128 GB belsőmemória figyel, és érdekesség, hogy a világ első 128 GB-os okostelefonját már 2013-ban bejelentették. Ez egész konkrétan a kínai Meizu MX3 volt, mely elsősorban 5,1 colos képátlójú és furcsa módon 1800×1080 pixeles felbontású kijelzőjéről, Samsung Exynos 5 Octa chipsetéről, illetve 2 GB RAM-járól ismerszik meg.

 

Egy másik kínai gyártó, a ZTE kínálatában is található olyan okostelefon, mely akár 128 GB memóriával is rendelhető. A microSD-vel bővíthető Nubia X6 szó szerint egy gigantikus készülék, melynek előlapját egy nem kevesebb mint 6,4 colos képátlójú Full HD érintőkijelző uralja, a motorházteteje alatt pedig egy Qualcomm Snapdragon 801 chipset rejtőzik.

 

A tavaly szeptemberben érkezett Apple iPhone 6 és iPhone 6 Plus ugyancsak elérhető akár 128 GB memóriás változatban is, melyek közül a kisebbik tesóban egy 4,7 colos, a nagyobbikban pedig egy 5,5 colos kijelző található. Az iPhone-ok integrált memóriája természetesen nem bővíthető.

 

Az idén év elején érkezett, 5,5 colos Full HD kijelzős Asus ZenFone Zoom ugyebár fotózásra van kihegyezve, hiszen 13 megapixeles kamerája 3x-os optikai zoommal büszkélkedhet. A készülék csúcsmodellje 4 GB RAM-ot és 128 GB flashmemóriát vonultat fel, ráadásul még microSD-s bővíthetőséget is kapunk.

 

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel a Samsung által március elején bejelentett Galaxy S6 és Galaxy S6 edge, melyek közös vonása az elődöktől eltérő unibody készülékház, a 3 GB RAM, az 5,1 colos QHD kijelző, illetve a nem bővíthető memória, mely azonban kiviteltől függően akár 128 GB kapacitású is lehet. Ezek tehát napjaink legtöbb memóriával megpakolt mobiljai, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az adott készülékek 128 GB-os példányai általában sokkal ritkábbak és jelentősen drágábbak a szerényebb memóriakapacitású változatoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik