Mobil

Csúcsmobilok a leghosszabb üzemidővel

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 03. 02. 06:00

Lássuk, hogy a közelmúltban érkezett high-end készülékek közül mely modelleknek kell a legritkábban randevúzniuk a hálózati töltővel!

A gyártók egyrészt megadják, hogy pontosan hány mAh kapacitású akkumulátor található a termékeinkben, másrészt pedig leközölnek néhány használati-, illetve készenléti idő adatot, melyek azonban a legtöbb esetben köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Még szerencse, hogy a független tesztekben és mérésekben általában meg lehet bízni.

A PhoneArena akkumulátor toplistája azt veszi alapul, hogy átlagos terhelés mellett meddig bírja a telefonok akkuja. A nemrégiben érkezett csúcsmobilok közül a Motorola Droid Turbóé (10 óra 42 perc) az első hely, majd pedig a Sony Xperia Z3 Compact (10 óra 2 perc), a Sony Xperia Z3 (9 óra 29 perc), a Huawei Ascend Mate7 (9 óra 3 perc), a Samsung Galaxy Note 4 (8 óra 43 perc), a Sony Xperia Z2 (8 óra 10 perc), a Google Nexus 6 (7 óra 53 perc), a Samsung Galaxy S5 (7 óra 38 perc), a HTC One (M8) (7 óra 12 perc), az Apple iPhone 6 Plus (6 óra 32 perc), illetve az LG G3 (6 óra 14 perc) következik a sorban. Ezek tehát a csúcsmobilok, az abszolút toplista elején azonban nem meglepő módon nem egy ilyen, hanem egy középkategóriás készülék trónol: az 5000 mAh kapacitású akksival szerelt Blu Studio Energy egy feltöltéssel mintegy 14 óra 53 perces üzemidőt produkált.

 mp-u01 (mobilport, okostelefon, mobil, akkumulátor, üzemidő, töltő)

Az esetleges elfogultságot, vagy pontatlanságot kizárandó, érdemes néhány pillantást vetni a rivális GSMArena hasonló toplistájára is, amely a vegyes használat melletti üzemidőt vizsgálja. Ezen a közelmúltban debütált flagship modellek közül a Sony Xperia Z3 Compact szerepel a legelőkelőbb helyen a maga 101 órás értékével. Ez után következik a sorban a 97 órás LG G Flex, a 96 órás Sony Xperia T2 Ultra, a 90 órás Motorola Droid Turbo, a 89 órás Sony Xperia Z2, a 87 órás Samsung Galaxy Note 4, a 85 órás Sony Xperia Z3, a 79 órás Apple iPhone 6 Plus, a 72 órás Samsung Galaxy S5, illetve a 69 órás LG G3. Az abszolút toplista élén ezúttal kivételesen egy high-end modell található, mely azonban nem igazán nevezhető frissnek: a még 2013-as keltezésű, 3400-as akksis Nokia Lumia 1520 107 órás üzemidővel büszkélkedhet.

Summa summarum elmondható, hogy nem minden az akkumulátor kapacitás értéke, hiszen a használati időt nagymértékben befolyásolja a készülék fogyasztása (és a használati szokások), ezenkívül pedig azt is érdemes megnézni, hogy a vásárlásra kiszemelt telefonnak cserélhető-e az akkumulátora. No és persze minden esetben remek szolgálatot tehet egy külső akkumulátor, melyre bármikor egyszerűen rádughatjuk megfáradt mobilunkat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.